Rangos szakmai elismerést kapott a NASZI oktatója
A Gyapay Gábor történészről, történelemtanárról elnevezett díjat idén először adták át. A NASZI oktatója, Vas Rozália különdíjban részesült.
Az elismeréssel azokat a tanárokat díjazzák, akik a középiskolák 9-12. évfolyamában tanítva, a díj névadójának nyomdokain haladva különleges teljesítményt nyújtanak a történelem magas szintű, élvezetes, a diákok érdeklődését felkeltő tanításában, tehetséggondozásában, egyéni segítségre szoruló diákok felzárkóztatásában illetve a történelem tanórán kívüli megismerésének elősegítésében, valamint történelemtudományi kutatások művelésében.
A díjra diákjaik, szülői munkaközösségek, kollégáik vagy más helyi vagy szakmai közösségek és szervezetek jelölhették az arra érdemeseket.
A díj átadására január 17-én, a Fazekas Mihály Gimnázium dísztermében került sor: az eseményen részt vett Gyapay Gábor özvegye, Gyapay Márta. Az alkalmon Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspöke elevenítette fel Gyapay Gáborral kapcsolatos emlékeit és fellépett a Gyapay-család tagjaiból alakult vonósnégyes.
Ablonczy Balázs, a díjat gondozó Magyar Történelmi Társulat főtitkára, a kuratórium elnöke elmondta: a felhívásra ötvenhét nevezés érkezett, amelyek iskolatípus, földrajzi elhelyezkedés alapján csaknem a teljes országot lefedték – írja a Magyar Történelmi Társulat.
Vas Rozália, a Kaposvári SZC Nagyatádi Szakképző Iskola oktatója 2025. január 17-én részesült a rangos szakmai elismerésben a történelem magasszintű, a diákok érdeklődését felkeltő és tudását elmélyítő, továbbá az egyéni segítségre szoruló diákok felzárkóztatásában szociális érzékenységgel, empátiával végzett tanári/oktatói tevékenységéért – közölte az iskola.

(Kiemelt kép: Magyar Történelmi Társulat/Posztós János, a cikkben szereplő kép az iskola weboldaláról származik.)