Így választottak a járásban

Somogyszobon mindössze 8 szavazat különbség volt a polgármester-választáson, Segesden Pékó Gábor tarolt, Bolháson csupán egy jelöltre lehetett szavazni, Lábodon hat, Háromfán hét polgármesterjelölt közül választhattak a szavazók.

A járásban sok helyen nem okozott meglepetést a vasárnapi önkormányzati választás. Segesden Pékó Gábor – akit Bencze Imre lemondása után időközi választáson választottak meg a segesdiek – most sem talált legyőzőre, olyannyira nem, hogy rá 640-en voksoltak, míg Schaffer Viktorra 131-en.

Somogyszobon mindössze nyolc szavazat különbség döntött a polgármesteri székről. A választást itt a függetlenként induló Varga Zsolt nyerte, maga mögé utasítva a jelenlegi polgármestert, Hodorics Katalint.

Lábodon hatan is elindultak a polgármester-választáson. Lassu István, aki 1990 óta vezeti a települést, ezen a választáson már nem indult. A lábodiak Kovács Zoltán helyi vállalkozónak szavaztak bizalmat a választáson. Nemcsak ő, hanem az egész testület függetlenként dolgozik majd októbertől a településen.

Háromfán még ennél is többen, szám szerint heten szerettek volna a polgármesteri székbe beülni. Itt Tratnyek Gyula Dezső, a jelenleg is regnáló polgármester szerezte meg a legtöbb szavazatot, azaz ő vezetheti tovább a falut.

Kutason Ütő Szabolcs, kormánypárti polgármesternek szavaztak bizalmat a választók. Ő már 2010 óta vezeti a községet. Bolháson csupán egyetlen jelölt, Szabó Bence László, a jelenlegi polgármester indult az önkormányzati választáson. Értelemszerűen továbbra is ő marad a polgármester.

Kisbajomban öten is elindultak a polgármesteri székért, de a jelenlegi polgármester, Szelidné Gerencsér Angyalka a voksok 66,67 százalékát megszerezve maradhat továbbra is falu élén.

Belegben Vámosi Róbertné, aki már az előző ciklusban is vezette a települést, újra bizalmat kapott a választóktól. Nemcsak itt, hanem Ötvöskónyiban is maradhat a jelenlegi polgármester, Szabad Józsefné, aki a szavazatok 71 százalékát kapta meg az ötvöskónyiaktól. 

Taranyban öten is polgármesterek szerettek volna lenni, de Szekretár Pál újrázni tudott, a szavazatok felét megszervezve.  Rinyaszentkirályban csupán 3 szavazat különbség döntött a polgármesteri székről. A függetlenként induló Pettendi Miklós győzött, így a 2002 óta a települést vezető Molnár József most nem tudott újrázni.

Kaszóban 4 voks különbséggel a 2002 óta a települést vezető Hajdu Tibor alulmaradt kihívójával, Janurik Lászlóval szemben. 

Nagykorpádon a Fidesz-KDNP színeiben induló ifj. Tóth Tibor nyert, Görgetegen Fadgyas Attila József vezetheti tovább a települést, Szabáson Horváth Viktor, kormánypárti jelöltnek szavaztak bizalmat a választók. Rinyabesenyőben Orsós Gábor lett a polgármester, Bakházán pedig Nagy Tibor tudott győzni. Ő egy ciklus kivételével 1990 óta vezeti a falut.

(Fotó: Ormai Bálint)

Megosztás