Az egyik legkorábbi nyelvemlékünk kalandos története
Az egyik legkorábbi nyelvemlékünk az Ómagyar Mária-siralom, aminek a keletkezése és az előkerülése is egészen kalandosra sikerült. A kódex, amibe írták, több mint 750 évig kallódott szerte a világban, míg 1982-ben került véglegesen Magyarországra. 1923-ban, ezen a napon jelent a Magyar Nyelv című folyóiratban ez páratlan felfedezés.
Egy latin nyelvű kódex lapjai között lapult évszázadokon át az egyik legkorábbi magyar nyelvemlék, az Ómagyar Mária-siralom. A kódexet Leuveni (ejtsd lőveni) kódexnek hívják, aminek a keletkezése a 13. század végére tehető, de sem arról, hogy kik, sem arról, hogy mikor írták, pontos információ nem áll rendelkezésre. Legnagyobb részben prédikációkat, legendákat és elmélkedéseket tartalmaz. Amit tudni lehet róla, hogy egy domonkos-rendi kolostorban másolták, és a benne lévő szöveget eredetileg két kötet tartalmazta – ezt valamikor 1400 környékén kötötték egybe a szlovén Pettau kolostorában. A kolostor egyébiránt a borostyánút mentén található, a legnagyobb forgalom Itália és Magyarország között itt zajlott abban az időben, és korábban, egészen az ókorig visszamenőleg.
Egy picit – úgy fél évezredet – előrébb ugrunk az időben, már csak azért is, mert a kódex, benne a magyar szöveggel, évszázadokra eltűnt, legközelebb 1910-ben bukkant fel újra – egy Toszkán régiségboltban. A kódexet akkor Prédikációk néven árulták. Mindenesetre egy német antikvárius, bizonyos Jacques Rosenthal megvásárolta, Münchenbe vitte és 1922-ben eladta a német jóvátételi bizottságnak. Utóbbi aztán Leuveni Katolikus Egyetem könyvtárának adta.
A könyvek átadására azért volt szükség, mert az első világháborúban a Belgiumot elfolglaló német hadsereg elfoglalta Leuven városát is. Egy város elfoglalása sajnos a háborúban mindennapos eseménynek számít, ám a visszavonuló német katonák itt egymásra lőttek, azonban a lövöldözést a leuveni szabadcsapatoknak tulajdonították, ezért kivégzésekbe és gyújtogatásba kezdtek, aminek áldozatul esett a Leuveni Katolikus Egyetem könyvtára is, ahol több százezer kötet, kéziratok, ősnyomtatványok vesznek oda a világ legértelmetlenebb tevékenységében.
Mindenesetre a müncheni Bajor Állami Könyvtár kézirattárának igazgatója felfedezi, hogy a kódexben egy nem latin szöveg is szerepel, ezért segítségül hívja Franz Babinger egyetemi magántanárt, turkológust és szlavistát, aki megállapítja, hogy az ismeretlen szöveget magyarul írták.
Ezt megerősíti és a kódex vizsgálatát megkezdi Gragger Róbert, a berlini Collegium Hungaricum igazgatója, aki 1923. január 29-én be is mutatja a felfedezést a Magyar Tudományos Akadémia előtt, illetve megjelenteti a Magyar Nyelv című folyóirat első számában.
A kódex azonban – akkor még – nem kerül Magyarországra, ugyanott marad, Leuvenben, az egyetemi könyvtárban, amit a németek a második világháborúban újra lebombáznak, elpusztítva ezzel 900 ezer kötetet, amiknek egy jó részét ők maguk adtak a könyvtárnak két évtizeddel korábban.
A kódex azonban megmenekült, mert a könyvtárosok – több más felbecsülhetetlen értékű darabbal együtt – egy páncélszekrénybe rejtették, így a tűz nem tudott kárt tenni benne, illetve elkerülte a német tiszti bizottság figyelmét is, amikor a romok között a megmaradt könyvanyag után kutattak, hogy azokat visszaköveteljék. Végül 1982 májusában került, flamand iratokért cserébe Magyarországra.

A vers mai átírásban így hangzik:
Volék sirolm-tudotlon.
Sirolmol sepedëk,
búol oszuk, epedëk,Válȧszt világumtúl,
zsidóv fiodumtúl,
ézës ürümemtűl.Ó én ézës urodum,
ëggyen-igy fiodum,
síróv ȧnyát teküncsed,
buábelől kinyúchchad!Szëmëm künvel árȧd,
junhum búol fárȧd,
te vérüd hiollottya
én junhum olélottya.Világ világȧ,
virágnȧk virágȧ,
keserűen kínzatul,
vos szëgekkel veretül!Uh nëkem, én fiom,
ézës mézűl,
szégyënül szépségüd,
vírüd hioll vízől.Sirolmom, fuhászȧtum
tertetik kíül,
én junhumnok bel búa,
ki sumha nim híül.Végy hȧlál engümet,
ëggyedüm íllyën,
maraggyun urodum,
kit világ féllyën!Ó, igoz Símëonnok
bëzzëg szovo ére:
én érzëm ez bú tűrűt,
kit níha ígére.Tűled válnum,
de nüm vȧlállȧl,
hul így kínzȧssál,
fiom, hȧlállȧl!Zsidóv, mit tész türvéntelen?
Fiom mért hol bíüntelen?
Fugvá, husztuzvá,
üklelvé, këtvé
ülüd!Kegyüggyetük fiomnok,
ne légy kegyülm mogomnok!
Ovogy hȧlál kináȧl
ȧnyát ézës fiáȧl
ëgyembelű üllyétük!
A költeményben Mária, a keresztre feszített Jézus anyja egyes szám első személyben szólal meg. A legnagyobb szenvedést átélő, a fia kínhalálát szemlélő asszony tehetetlen kétségbeesésben vergődik. Hol önmaga nyomorult állapotát zokogja el, hol pedig – váltakozva a keserű jajongással – fiát szólítja meg anyai becézéssel, illetve a halált kérleli – önmagát ajánlva fel neki gyermeke helyett –, majd pedig Jézus kínzóihoz könyörög kegyelemért – írja a Wikipédia.
(Felhasznált irodalom: Korompay Klára – A Leuveni kódex és az Ómagyar Mária-siralom sorsa a 20. században in. Magyar Nyelv 2024 tavasz)