Festmények, amelyek kérdeznek: Ország László "Metafórák" című tárlata Szigetváron

Ország László műveiből Szigetváron nyílt kiállítás, amelynek megnyitójára augusztus közepén került sor; a festő új, Nagyatádon született alkotásait mutatja be. A tárlatot Ormai István, Nagyatád díszpolgára nyitotta meg, aki a képek mélyebb rétegeibe vezette be a megjelent érdeklődőket.

A festő, aki 1989 után Kaposvárra költözött, ahol a Kaposvári Egyetem docense és tanszékvezetője volt, most visszatért Nagyatádra, ahol az új képek születtek. Ormai István kiemelte, hogy a festményeket a város és környékének inspiráló atmoszférája hatja át: „A város inspiráció, és különösen a város környéki táj, természet és az a békés nyugalom, ami aztán lehetővé teszi, hogy kibontakozzon a gondolat, az érzés, a tehetség.”

A kiállítás „Metafórák” címet viseli, ami nem véletlen, hiszen a festmények nem kész válaszokat adnak, hanem párbeszédre hívják a nézőt, hagyva teret a személyes értelmezésnek. Ormai István szerint a képek „kérdeznek bennünket, hogy kik vagyunk mi neked?”.

A tárlat kurátora, Vörös András, gondos elrendezéssel hangsúlyozza a képek közötti kapcsolatokat. A festmények csoportokba rendezése révén a művek nem elszigetelten állnak, hanem sorozatokat, akár trilógiákat vagy páros alkotásokat alkotnak.

A megnyitón Ormai István több ilyen csoportosításra is felhívta a figyelmet. A „megkopott” és „színeit vesztett” képek egy hosszú út végét jelképezik, melyek mögött egy gazdag, színes élet áll, de a jövő már csak egy rövid szakasz. Ezzel szemben más festmények a fiatalságot, a lendületet és a választás lehetőségét mutatják be.

A kiállításban egy négyes festménycsoport is szerepel, amely a magyar történelem metaforája. Ormai István a képekben a vereckei hágón való átkeléstől, a mohácsi csatán át a világosi fegyverletételig és az 1956-os forradalomig vezető utat látta, egészen napjainkig. Egy másik, páros elrendezésű festmény a dominancia és a változatosság közötti ellentétet ábrázolja: az egyik képen egyetlen szín uralkodik, míg a másik nyitott, tele van élettel, változatossággal és egymást segítő színekkel. Ormai István ezt a két képet a mai Magyarország tükreként értelmezte.

A megnyitó a remény üzenetével zárult, amelyet Ormai István egy olyan festményben vélt felfedezni, ami a jó és a rossz, a természet és az emberi tevékenység ellentéteit, valamint a szegénység és a fényűzés közötti feszültséget ábrázolja. Ez az „ikonikus alkotás” szerinte a reményt, a szeretet és az összefogást hangsúlyozza.