Megkezdődött a Nagyatádi RKC csapatai számára a szezon
Az előző szezonhoz hasonlóan ebben az évben is a NB 2-ben szerepel mind a női, mind a férfi kézilabdacsapat. Számos játékos távozott, edzőváltás is nehezítette a kezdést, ám a felnőtt és az ifjúsági csapatok is elkezdték a bajnokságot.
A hétvégén megkezdődött a kézilabda NB 2. A sportcsarnok felújítása miatt a hazai mérkőzéseket a Bárdos iskola tornatermében játsszák a kézilabdásaink.
– Az idei szezon több ok miatt nehézkesebben indult el, mint az előzőek, ez érintette az utánpótlás és a felnőtt csapatokat is. Több játékos távozott, vannak köztük, akik megváltozott életkörülményeik miatt már tavasszal bejelentették az őszi távozásukat, van, akitől tavalyi szezonban elköszönt a klub, és olyanok is, akik csak a mostani elinduláskor közölték, hogy nem vállalják a játékot – fogalmazott Nagy Zsolt elnök. – Nagy erőt igényelt a váratlan helyzetekre való reagálás, a gyors problémamegoldás: az ifi, felnőtt női és férfi csapatok esetében a csapatok felállítása, edzők választása.
A szükséges sportorvosi vizsgálatokat is nehezen tudták megszervezni, egész egyszerűen azért, mert országos problémát jelent, hogy alig vannak már sportorvosok. A helyzet megoldásában a Magyar Kézilabda Szövetség partner volt, így ez az akadály legalább elhárult a szezonkezdés előtt.
Mindenesetre új edzők és szakmai vezető irányítja a csapatokat: Takács Balázs a felnőtt férfiaknál, a férfi U16 korosztály edzőjeként Kovácsevics István, valamint belső átszervezéssel két edző, Jeszencsák Edvin és Péter Zsolt dolgozik az ifi és felnőtt női csapattal. Szakmai vezetőként pedig az RKC kötelékébe került Németh Attila, volt válogatott kézilabda játékos, az MKSZ szakfelügyelője.
Nagy Zsolt arról is beszámolt, hogy a Nagyatádi RKC SE kézilabda sportedző és sportszervező ágazatban nyilvántartásba vett, akkreditált duális képzőhely lett. Októbertől kezdődően 15 hónapos szakképzésekkel kívánjuk pótolni a szakág hiányosságait, melynek hozadékából profitálhat az RKC is.
Hozzátette:
tisztelettel köszönjük, hogy támogató szándékkal mellettünk áll az MKSZ, a nagyatádi városvezetés, sportolóink, a kézilabdát szerető szurkolók, és az az elszánt stáb, akik megmenteni és fejleszteni kívánják a vármegye legnagyobb kézilabda klubját, megőrizni a város kézilabda örökségét.
A hétvégén kezdődő szezonban a nők hazai pályán, a Bárdos iskola tornatermében léptek pályára, akik 22:31-es vereséget szenvedtek a Siófok csapatától, míg a jobbára ifjúsági játékosokból álló férficsapat Nagykanizsán szenvedett 42:17-es vereséget.
(Fotók: Ormai Bálint)