Minden generáció nyer a most induló 260 milliós fejlesztéssel
Kedden délelőtt a nagyatádi múzeum dísztermében tartották meg annak a projektnek az indító rendezvényét, amely révén Nagyatád és Háromfa 260 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósíthat meg közösségépítő, egészségmegőrző és felzárkóztató programokat.
A Nagyatád Város Önkormányzata által vezetett konzorcium a TOP Plusz keretében, a Széchenyi Terv Plusz program részeként nyerte el a 100 százalékos támogatást a „Helyi humán fejlesztések” című pályázaton. A projekt kifejezett célja a két településen élő hátrányos helyzetű célcsoportok felzárkóztatása, a humán szolgáltatások színvonalának javítása és a társadalmi kohézió erősítése.
Nem egyszerűen szabadidős eseményekről van szó: a keddi megnyitón elhangzott, a legfőbb cél, hogy a programok eljussanak azokhoz a társadalmi csoportokhoz, akiknek valós igényük van a segítségre.

A rendezvényen Dr. Ludas László, Nagyatád polgármestere ismertette a városban megvalósuló elemeket. A 2026-ban és 2027-ben zajló projekt keretében az iskoláskorúaknak sportágválasztót és úszásoktatást (a 3-4. osztályosok számára), az óvodásoknak pedig mozgásfejlesztő Oviolimpiát és nyári táborokat szerveznek, ezekről részletesen itt írtunk:
A civil szervezetek – így például az eseményen szintén részt vevő Szakályné Pintér Mária által elnökölt Nők Nagyatádért Egyesület – bevonása is garancia arra, hogy minden generációt megszólítsanak. A pályázatból finanszírozzák a lakosság egészségügyi prevenciós szűrővizsgálatokra való eljutását, kerékpáros közlekedést népszerűsítő kampányokat, bűnmegelőzési fórumokat, valamint az idősek digitális kompetenciafejlesztését is. Emellett a támogatás a programokhoz szükséges eszközbeszerzésekre is fedezetet nyújt, és a helyi kulturális tevékenységek történeti archiválása is megvalósul.
A projekt konzorciumi partnere – és egyben az egyetlen bevont környékbeli település – Háromfa. A községben várható eseményekről Tratnyek Gyula Dezső, Háromfa polgármestere számolt be a keddi projektindítón. Kiemelte: a helyi közösség összekovácsolása és a hagyományok ápolása érdekében náluk többek között gyermekjuniálist tartanak.




