11 szakdolgozót kirendeltek a Nagyatádi Kórházból Zalaegerszegre

Az ottani kórházban fogják ellátni a COVID-os betegeket novembertől. Az ő helyettesítésüket meg kell oldani Nagyatádon. A kórház vezetése szerint, ha feszítetten is, de egyelőre el tudják látni az itteni betegeket.

A hatósági határozat alapján a Nagyatádi Kórházban már múlt héten megszületett a döntés a 11 képzett szakápoló személyéről. Ők önként nem szívesen, de végül vállalták a feladatot.

Valószínűleg váltani fogjuk őket, még nem tudom, mennyi idő múlva – mondta dr. Pósa István főigazgató. – Büszkék vagyunk rájuk, támogatjuk a küldetésüket, és igyekszünk több módon is megbecsülni azt. Egyrészt kicsit anyagilag, másrészt, ha szükséges, a távollétükben akár a családjuknak is besegítünk. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is támogatást ajánlott föl a kirendelt dolgozóknak.

A 11 szakápoló már járt Zalaegerszegen a napokban, ott tájékoztatták őket, és oktatást is kaptak. Két osztályon fognak dolgozni novembertől: az egyiken a középsúlyos COVID-betegek, az intenzíven pedig a súlyosak fekszenek, akik általában lélegeztetőgépen vannak. A munkarendjüket a zalai kórház fogja meghatározni, ahogy a szállásukról és az étkeztetésükről is annak kell gondoskodnia. A szállításuk a kormányhivatal feladata. Mivel teljes védőfelszerelésben igencsak megterhelő dolgozni, ezért 3 órás munkavégzést követően 3 óra pihenés következik számukra.

Ha esetleg megbetegedik közülük valaki, a helyettesítésükről is nekünk kell gondoskodni. Ráadásul influenza-szezon is van, jelenleg is jó néhány munkatársunk van táppénzen – vázolta a helyzetet a főigazgató. – Összesen 175 szakdolgozónk van, de ebben a létszámban pl. a segédápolók is benne vannak. Egyelőre álljuk a nyomást, ha feszítettebb tempóban is, de el tudjuk látni a betegeinket.

Ugyan a Nagyatádi Kórház nem kijelölt COVID-ellátó intézmény, de az ágyainak 20%-át így is fenn kell tartania arra a célra. Jelenleg 73%-os a kórház ágykihasználtsága, a krónikus osztályok teljes leterheltséggel működnek. Eddig 14 koronavírussal fertőzöttet azonosítottak a kórházban, egyikük sem volt súlyos állapotú. Egyébként már nem Szekszárdra, hanem Pécsre küldik a COVID-fertőzötteket (a szekszárdi kórház valószínűleg betelt). Viszont az állami fenntartó minden eshetőségre felkészülve már ideszállíttatott több altató- és lélegeztetőgépet a hozzájuk szükséges eszközökkel. Ezeket a napokban helyezik készenléti üzembe. A kórház 3. emeletén, a régi intenzív osztályon egy 8 ágyas intenzív egységet alakítanak ki. Erre akkor lesz szükség, ha tömeges fertőzés alakulna ki.

(A nyitókép forrása: koronavirus.gov.hu)

Megosztás