300-nál is több ovis várja ma a Mikulást Szerző: Katona József | 2020-12-04 10:59:00 | Címkék: ovis, nagyatádi Óvodák, mikulÁs

A nagyatádi óvodákban ma érkezik a gyerekek által talán legjobban várt vendég, a Mikulás. Idén azonban csak az ablakokból köszönthetik őt az ovisok, ahogy a motoros Mikulások sem osztják ki személyesen az ajándékaikat.

Az óvodákban - szokás szerint - már az egész hét a Mikulás-várással telt: a mozgásos és rajzos foglalkozások, a versek, a mesék és az énekek mind az ajándékozó legendája köré szerveződtek. Az érzelmi ráhangolódás mellett a hagyomány eredetétvel, Szent Miklós történetével is megismertették az apróságokat.

A város hat óvodája mindig önállóan dönti el, hogyan érkezik meg hozzájuk a Mikulás. Idén azonban a 13 csoport 300-nál is több kicsinye csak távolabbról találkozhat a nagyszakállúval. A gyerekek előre kitették az ablakokba a kiscsizmáikat, az udvarokon elhaladó piros ruhás ezekbe teszi a csomagokat. Az ovisok bentről énekelnek és mondanak verset neki. A maguk által készített rajzokkal, sütikkel kedveskednek a Mikulásnak.

A Mikulást és kísérőit csak távolabbról köszönthették az ovisok
A Mikulást és kísérőit csak távolabbról köszönthették az ovisok - A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre!

Vissza az előző oldalra