660 ezres bér, érettségi is elég

Bruttó 660 ezres fizetésért, valamint egyéb juttatásokért toboroz műveleti felderítőket a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat. Nagyatádiakat kérdeztünk arról, hogy vállalnák-e ezt a fajta munkát.

Egy érettségi és a büntetlen előélet az első feltétel ahhoz, hogy valaki a Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz (NBSZ) kerüljön  mint figyelő. Persze nem árt a sportos életmód, a jogosítvány, a pszichológiai alkalmasság sem, a végén pedig át kell esni egy nemzetbiztonsági átvilágításon is, de a hirdetés szövege szerint, aki bekerül, annak biztos munkahelye és garantált előrelépési lehetősége lesz. A bruttó 660 ezres fizetés mellé évente 200 ezres cafetériát és 100 ezres ruházkodási illetményt is adnak.

Az úgynevezett figyelők azok a titkosszolgák, akik a kiképzésük után célszemélyeket, célobjektumokat figyelnek meg, azokról jelentést tesznek a feletteseiknek.

Véletlenszerűen megkérdeztünk tíz embert Nagyatád utcáin és telefonon, hogy vállalnák-e ezt a munkát. Elmondtuk nekik, hogy mennyi a fizetés, mit kell teljesíteni ahhoz, hogy valaki ezt a hivatást végezhesse.

– Nincs az a pénz, amíg munkaképes vagyok, addig biztos, hogy nem. Az erkölcsi iránytűm nem engedné – kaptuk meg az első választ.

Pedig valóban biztosnak tűnik a munkahely, hisz a kormány 30 milliárd forinttal növelte a titkosszolgálatok büdzséjét idén júliusban, ennek csaknem felét az NBSZ kapta, ráadásul a források jelentős része személyi juttatásokra megy el.

Van, aki azt válaszolta, hogy teljesen ki van zárva, hogy ő bárkit is megfigyeljen, főleg azért, mert a pártállami időkben az édesapját is hasonló munkára szerették volna beszervezni, így különösen rossznak tartja magát az ötletet is, még akkor is, ha tudja, nem összehasonlítható a kettő. Vagy legalább reméli.

Többen azt mondták, hogy az élethelyzetüktől függ, hogy hajlandók lennének-e ilyesfajta munkát elvégezni, azaz, ha semmilyen más lehetőségük nem lenne, akkor elgondolkodnának rajta, hogy igent mondjanak.

Persze, jól hangzik, hogy csak az érettségi az alapfeltétel, de ezen kívül nem árt a nyelvtudás (előny, nem feltétel), a jogosítvány megléte, az egészségügyi alkalmasság és nem utolsó sorban át kell menni a nemzetbiztonsági átvilágításon is.

– Simán, most minimálbérért dolgozom. Egy darabig, persze, nem néznék tükörbe, de valamiből élni kell. Ezzel, gondolom, mások is így vannak – mondta egy fiatal férfi.

Egy munkanélküli férfi azt mondta, ha nem muszáj éhen halni, akkor inkább nem tenné.

– Jelenleg munkanélküli vagyok, ahogy nézem az állásokat a környéken, egy darabig az is maradok. Három hónapig kapok nettót százhúsz-ezret, utána semmit.

Nem egy családbarát, nem egy stresszmentes munka – állítják azok, akik egykoron ezen a területen dolgoztak, hiszen a figyelők munkaidejét és munkahelyét általában a megfigyelt személyek határozzák meg – írja a hvg.

Kaptunk olyan választ is, amiből világosan kitűnik, hogy a legnagyobb problémát nem az okozza, hogy ilyen munkakörbe keresnek embereket, hanem az, hogy minden másra előbb jut pénz, mint például a pedagógusok bérrendezésére.

– Amíg egy tanár ennek a harmadát sem keresi meg sok esetben ennek a pénznek, addig nincs miről beszélni. Egyáltalán, kit kell megfigyelni és miért? – tette fel a kérdést az egyik válaszadónk. – Félek, hogy ez megint egy olyan téma, amivel elterelik a figyelmet a ténylegesen fontos dolgokról.

(A fotó illusztráció, készítette: Röhrig Dániel)

Megosztás