850-900 forintot fizetnek a nyári diákmunkáért

50-80 diákot közvetít a nagyatádi cégeknek nyárra a Meló-Diák, a strandon is legalább 6-8 tanulót foglalkoztatnak majd. 800-900 forintos órabérért dolgozhatnak a fiatalok. Idén is lesz erre államilag támogatott program.

Néhány éve még sokkal több volt a jelentkező diák, mint amennyi munkát kínáltak nekik. Sok esetben csak ismeretséggel lehetett diákmunkát kapni a szünidőre. Mára teljesen megfordult a helyzet: az iskolaszövetkezetek a vállalati partnereik igényeinek jó, ha a 80 százalékát teljesíteni tudják, írja a HVG.

A diákbérek a mindenkori minimálbérhez igazodnak: idén a fiatalok órabére is bruttó 794 forintnál kezdődik. A fizetést nagyban befolyásolja a munka jellege, de a földrajzi elhelyezkedés is számít. Míg az ország keleti részében zömében minimálbérért dolgoznak a diákok, addig a Dunántúlon 850-950 forintot keresnek óránként, Budapesten pedig ez az összeg az ezer forintot is eléri.

Nagyatádról 5 cég jelezte eddig a diákmunka-igényét felénk – mondta az Atádhírnek Dakó Roland, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet régióvezetője. – 3 diszkontáruház, illetve hipermarket, valamint a DEH Magyarország Kft. és a cérnagyár. Összességében 50-80 diákot foglalkoztatnának a nyáron. Jellemzően növekszik a cégek diákmunka iránti igénye. Átlagosan 850-900 forintos órabért fizetnek nekik.

A Nagyatádi Fürdők nyaranta korábban is vett fel diákokat medenceőri, takarítói munkára. Most is tervezik ezt valószínűleg júliustól.

6-8 főnek tudunk majd munkát adni 8 órában, ha 4 órás foglalkoztatás lesz, akkor értelemszerűen többnek – válaszolta kérdésünkre Egyed Árpád igazgató. –  Főleg 18 éves és annál idősebb fiatalokat szeretnénk, fiúkat és lányokat vegyesen. Központi támogatási lehetőséggel vennénk föl őket, és augusztus végéig számítunk rájuk.

A Nyári Diákmunka 2018. elnevezésű központi munkaerőpiaci programot idén is meghirdetette a minisztérium. Célcsoportja a 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok, akik közvetítést kérőként kérték nyilvántartásba vételüket, és foglalkoztatásra irányuló vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek. 

A program keretében a munkaadók számára a célcsoportba tartozó személyek munkaviszonyban történő alkalmazása esetén legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható. A munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 %-a kerül megtérítésre legfeljebb 2,5 hónap időtartamra. A fennmaradó bérköltséget és járulékait a foglalkoztatónak kell viselnie.

A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 135.375 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 103.500 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe, amely összegen felül kerül megtérítésre a szociális hozzájárulási adó.

 

Megosztás