A Nagyatádi Kórházból is haza kell küldeni a betegek egy részét

Hatvan ágyat kell felszabadítani egy miniszteri utasítás szerint holnapig. Azért, hogy szükség esetén elhelyezhessék a koronavírussal fertőzötteket. Csakhogy egyelőre egy ilyen sincs Nagyatádon.

Néhány napja írtunk róla: április 15-ig szabaddá kell tenniük a hazai fekvőbeteg-ellátó intézményeknek a közfinanszírozott ágykapacitásuk legalább 60%-át egy miniszteri utasítás szerint. Ez a gyakorlatban azt jelenti: az összes mintegy 60 ezer ágy közül 36 ezret kell felszabadítani.

Az elmúlt napokban az ország több kórházából is sorra érkeztek a jelzések: kényszerűségből elkezdték hazaküldeni a betegeket. Arról nincs pontos adatunk, Somogyban hány ágyat kell a kórházaknak üressé tenniük, és hány ágyról kell emiatt hazaküldeni a beteget. Mindenesetre sok száz helyről van szó. Azt viszont tudjuk, hogy a hivatalos nyilvántartás mindössze 21 koronavírus-fertőzöttről tud az egész megyében. Közülük négyen fekszenek a kaposvári kórházban, egy pedig lélegeztetőgépen van információink szerint. A többiek otthon gyógyulnak. Vagyis Somogyban jelenleg összesen öt betegnek van szüksége kórházi ellátásra, mégis sok száz aktív ágyat kell holnapig felszabadítani. A Nagyatádi Kórházban 60 aktív ágyat tesznek alkalmassá az új koronavírussal fertőzöttek ellátására – ezt Szászfalvi László országgyűlési képviselő jelentette be a minap. Itt egyetlen vírusfertőzött sem fekszik a tudomásunk szerint.

Természetesen megkérdeztük a Nagyatádi Kórház főigazgatóját is az ügyben. Szerettük volna megtudni: melyik osztályokról hány beteget kell hazaküldeniük, milyen mértékben érinti ez az ő gyógyulásukat, egészségi állapotukat. A kórházvezetők azonban nem nyilatkozhatnak a járvánnyal kapcsolatban, szintén felsőbb utasításra. Most egyet tehetnek: végrehajtják az utasításokat. Emiatt egyébként már két kórház igazgatóját is azonnali hatállyal elküldte a miniszter. Ez nagy felzúdulást okozott. 

Érdeklődtünk az orvosok szakmai véleményéről is. Aligha meglepő, hogy név nélkül merték csak elmondani az álláspontjukat. Nem idézzük mindegyiket, inkább összegezzük ezeket. A fekvőbeteg-ellátásban dolgozó, általunk megkérdezett doktorok egyöntetűen kifejezték értetlenségüket és azt: nem értenek egyet az intézkedéssel. Szerintük elkapkodott, fölösleges konfliktusokat szülő döntésről van szó. Ráadásul nagyon sok beteg egészségi állapota romlani fog emiatt, mondták. Amíg például egy reumatológiai osztály betegének az esetében „csupán” arról van szó, hogy nem fogja megkapni a szükséges kezeléseket, addig a belgyógyászati osztályon fekvő beteg kórházi ápolásának a megszüntetése már komoly kockázatokkal jár. Többen hangsúlyozták: ez már elfogadhatatlan, legalábbis a hivatalos információk tükrében. 

Az orvosok azt is kifejtették: természetesen elképzelhető, hogy a következő hetekben a mostaninál akár jóval több vírusos beteg is lehet, arra a helyzetre készülni is kell, ám a kórházi ágyak fokozatos felszabadítása sokkal egyszerűbben megoldható lett volna, ráadásul összehasonlíthatatlanul kevesebb érdeksérelemmel és egészségügyi kockázattal járt volna.

Ha esetleg Önnek van olyan hozzátartozója, ismerőse, akit hazaküldtek/küldenek a kórházból, írja meg nekünk ide: info@atadhir.hu.

Arról, hogy a magyar egészségügyi állapotok veszélyesebbek, mint a koronavírus, itt olvashat egy tanulságos írást „Koronátlan halott nem számít” címmel.

 

 

 

 

 

 

Megosztás