Alig néhány idős kap oltást a héten Nagyatádon Szerző: Katona József | 2021-02-03 18:18:00 | Címkék: védőoltás, háziorvos, koronavírus, nagyatád

A néhány, 80 év fölötti idős a Pfizer vakcinájából kap. A háziorvosok által kiértesítettek oltása nem kezdődik meg a héten, mert a Moderna ampulláiból a nagyatádi és a csurgói járásba mindössze két praxisba jutott.

Minél közelebb a védőoltás lehetősége, annál átláthatatlanabb és kiismerhetetlenebb a hazai oltási gyakorlat. Az már szinte természetes, hogy a kormányhivatalok semmilyen, a járvánnyal kapcsolatos információt nem hajlandóak megosztani a nyilvánossággal, azon keresztül pedig az emberekkel. Most már az is egyre többször veri ki a biztosítékot, hogy a közvetlen tapasztalat rendre ellentmond a központi, állami kommunikációnak. Legutóbb azt jelentették be, hogy a héten országosan 18 ezer idős embert oltanak be a Moderna vakcinájával. 1800 háziorvosi praxis kap ebből 1-1 ampullát, amely 10-10 regisztrált idős ember oltását teszi lehetővé, háziorvosonként.

Vasárnap értesítették is mind a hét nagyatádi praxist, a környéken pedig a somogyszobit, a lábodit, a görgetegit és a segesdit is. A háziorvosoknak hétfő délután 4 óráig kellett leadniuk a kiértesítettek listáját. Beszéltünk közülük olyannal, aki vasárnap 3,5 órát töltött ezzel; más azt mondta, az asszisztensének a hétfő délelőttje ment rá. Mindeközben azokat a betegeket is el kellene látniuk, akik a rendelő előtt várakoznak, időpontra érkezve, valakinek pedig a folyamatosan csörgő telefonokat is fel kellene venni. Hab a tortán, hogy éppen február 1-től jelentősen megnövelték a praxisok adminisztrációs terheit. Vagyis enélkül is elég nagy a káosz, mindenki feszült.

Ebben a helyzetben hétfő délután hívták föl sorban a háziorvosokat, hogy a 10-10 kiértesített idős betegüknek mégsem tudják beadni a vakcinát. A Modernától ugyanis a vártnál kevesebb adag érkezett. Állítólag talán a most következő hétvégén kapnak még, akkor utána tényleg megkezdődhet a 80 felettiek oltása. Azt már végképp nem értették a háziorvosok, hogy ugyan a 18 ezer adag helyett csak 11 ezer jött, de mi az oka, hogy a nagyatádi és a csurgói járásba mindössze két háziorvosnak jut ezekből.

Egyelőre tehát csak az a néhány idős ember – becslések szerint Nagyatádon mintegy 30 – kaphat oltást, akiket a Pfizer vakcinájával kezelnek. Őket viszont nem a háziorvosok, hanem közvetlenül a megyei oltópontok értesítik. Az ismét csak hétpecsétes titok, hogy Kaposvárra kell-e utazniuk, vagy pl. a környékbeliek megkaphatják-e a Nagyatádi Kórházban a védőoltást (most úgy tudjuk, igen, vagyis itt is meg tudják oldani a Pfizer ampulláinak hűtését).

Esetenként tovább növeli a káoszt, hogy a háziorvosoknak nincs hozzáférésük ahhoz az elektronikus oldalhoz, amelyen az emberek regisztráltak a koronavírus elleni védőoltásra. Ők csupán egy listát kapnak, az alapján kell dolgozniuk. Már most előfordult, hogy egy hozzátartozó értetlenül hívta fel a háziorvost: miért nem kapott az ő 95 éves rokona értesítést, amikor ő saját kezűleg regisztrálta a nénit? Persze, senki nem tudja, miért nincs a listán.

Annyit tudunk még, hogy Nagyatád valamennyi háziorvosa a rendelőjében kívánja beadni majd a vakcinát, aminek egyszerű gyakorlati oka van. Hat óra áll rendelkezésre, hogy a 10 embert beoltsák. Egy emberre 40-45 perc jut: ezalatt meg kell vizsgálni, valóban egészséges-e; fel kell olvasni neki a lakossági tájékoztatót; könyvelni kell a folyamatot; mindenkit le kell ültetni és várakoztatni 15-30 percig.

A hazai oltáshelyzetet tovább bonyolítja, hogy kiderült: az Európai Unióban egyedül Magyarország engedélyez vakcinát ellenőrizetlenül. Ez megint csak növeli a keleti oltóanyagok iránt amúgy is meglévő, jelentős bizalmatlanságot a lakosság körében.

Ráadásul ezzel kapcsolatban a Magyar Orvosi Kamara (MOK) közölte: "nem tudja tiszta lelkiismerettel ajánlani" az orosz és a kínai vakcinát. Azt írták: idehaza pusztán egy kormányrendelet alapján engedélyezték a Szputnyik-V és a kínai Sinopharm oltóanyagának forgalomba hozatalát. Alkalmazásukkal kapcsolatban semmilyen dokumentum nem található az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet honlapján. A MOK azt kéri, hogy hozzák nyilvánosságra az oltóanyagok engedélyeztetésével kapcsolatos dokumentumokat, klönös tekintettel az alkalmazási előiratra: ugyanis ez "az alapfeltétele a készítmény betegbiztonságot garantáló alkalmazásának, és ez alapozza meg az orvos jogi és etikai biztonságát".

(Nyitókép: MTI)

Vissza az előző oldalra