Elkezdték az atádi elkerülő helyreállítását is

A héten álltak neki a szakemberek a 68-as főút nagyatádi elkerülő szakaszán beomlott Rinya-híd helyreállításának. A Magyar Közút Zrt. szerint várhatóan október közepére készülnek el a munkálatokkal.

Mint emlékezetes, a július 25-i villámárvíz több helyen is megrongálta, illetve járhatatlanná tette a 68-as főutat Nagyatád környékén. Két hidat is elsodort az ár. Szeptemberben mintegy két hét alatt újra járhatóvá tették a 68-as főutat a Balaton irányába a Magyar Közút Zrt. munkatársai. 

A Nagyatádi Rinya-patak hídjának helyreállítását pedig a hétfői napon kezdték meg a szakemberek. A híd a segesdinél nagyobb méretű szerkezet, és a károsodás mértéke is jóval nagyobb. Ám a helyreállítás módja a segesdihez hasonló lesz, azaz a háttöltések elmosódott anyagát mindkét oldalon visszatöltik. Ehhez körülbelül 2000 köbméter kőanyagot fognak felhasználni. A munkálatok várhatóan október közepéig tartanak majd a közút kérdésünkre küldött válasza szerint.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

 

Megosztás