Ezek a fejlesztések vannak folyamatban Nagyatádon

A város reméli, év közepén ismét beadhatja a gyógyfürdőpályázatát. A Bajcsy, a Jókai utca és a lakótelep, a strand és a sportcsarnok felújításának állásáról is egyeztetett a polgármester az országgyűlési képviselővel.

Minderről a legutóbbi ülésen tájékoztatta a testületet Ormai István. Mint mondta, Szászfalvi Lászlóval áttekintették a folyamatban lévő jelentősebb fejlesztéseket, és ismertette vele a város közeli céljait. A gyógyfürdő jövőbeni fejlesztési lehetőségeivel kezdte.

Szándék van rá, hogy az év közepe táján áttekinti a megfelelő állami szervezet azokat a beruházásokat, melyek egyszer már napirenden voltak. A gyógyfürdőre tisztán állami forrásból kérhetjük és várhatjuk a támogatást – részletezte a polgármester. – Megerősítettem azt a szándékunkat, hogy akarjuk ezt a fejlesztést; hogy készen vagyunk, most már a gyógyvizes kút vízjogi létesítési engedélyi is megvan, tehát teljeskörűen készen állunk arra, hogy forrás biztosítása esetén el tudjuk indítani a kivitelező kiválasztását. Természetesen egy új költségvetéssel kell beadnunk ismét a pályázatot, hiszen jelentősen többe fog kerülni ugyanez a munka, ezt újra el fogjuk készíttetni a tervezőkkel.

A folyamatban lévő beruházásokról is tájékoztatta a polgármester a térség országgyűlési képviselőjét. Előrehaladott állapotban vannak az előkészületek az idősek otthona energetikai korszerűsítésére, hamarosan elindulhat a kivitelezés pályáztatása. A Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ épületfelújításához szintén a közbeszerzést készíti elő az önkormányzat, ott belső átalakításra is sor kerül, aminek köszönhetően egy praktikusabb épületet alakítanak majd ki.

Az Élhető város program keretében kapott támogatás felhasználásának az előkészítését is elkezdte Nagyatád. Ennek három kiemelt eleme van.

A Jókai lakótelepen és az utcában teljes hosszában felújítjuk az utat és a parkolórendszert, a járdát, a keleti oldalra kandeláberes közvilágítást telepítünk, új növényzet és utcabútorok lesznek, kiemelt gyalogátkelőhelyeket alakítunk ki, sokkal praktikusabbá válik a Jókai és a Kiszely utca közötti átjárás. Ugyanennek a programnak a keretében történik a Bajcsy-Zsilinszky utcában az út teljes, valamint a a járdák felújítása, ahol szükséges; továbbá növényzet és utcabútorok elhelyezése. Korszerű, távvezérléses, ledes jelzőlámpákat helyezünk el mindkét kereszteződésben. A kerékpárutat a Hotel Solartól a T25-ön és a Kossuth utca alsó járdáján át végig visszük a Szabó Dezső utcáig, onnan pedig kijelölt kerékpársáv lesz a Jókai utcáig.

A program másik része a sportcsarnok korszerűsítése. Ez a tető felújítását tartalmazza – a beázás elhárítását és a tetőszigetelést -, valamint a külső homlokzat felújítását és szigetelését; belső festést és mázolást; a csarnok megfelelő akusztikájának a kialakítását; és egy új eredményjelzőnek a felszerelését.

Ugyancsak támogatást nyert (370 millió forintot) Nagyatád a városi strand élményelemeinek a bővítésére és a létesítményeinek a korszerűsítésére. Generális felújítás lesz, az öltözőké, a közlekedőterületeké és a medencéké is, valamint új vizes és szárazföldi élményelemeket helyeznek el.

 

Megosztás