Jövő héten várják a hímes tojásokat a város tojásfájára

Egy év kihagyás után folytatódik a húsvéti hagyomány: március 30-án ismét több száz díszes tojást fognak felaggatni a Széchényi téri tojásfára. Bárki hozzájárulhat saját alkotásával a kezdeményezéshez.

2007 óta a Nagyatádért Egyesület minden évben megrendezte a város tojásfájának felállítását. Idén a Dél-Somogy Irodaház előtti füves területet fogják berendezni erre a célra. Tavaly a veszélyhelyzetre való tekintettel elmaradt ez a színes program, idén azonban újra állni fog a fa – a kísérőrendezvények nélkül. Az előző évek alkotásait is elő fogják venni, melyeket mind a város lakói készítették, így a több mint 300 tojás között felfedezhetjük a korábbi saját műveinket. Ám idén is lesznek még helyek a fa ágain, ezért arra biztatnak mindenkit, hogy március 30-án, kedden újonnan készített hímes tojásokkal járuljanak hozzá a fa díszítéséhez. A szervezők kellemes húsvéti készülődést kívánnak mindenkinek!

2019-ben így nézett ki az akkori tojásfa:

Megosztás