Két év után sem kapott üzemeltetési engedélyt a Claessens víztározója

Bő két éve kezdődött a kiemelt állami beruházássá nyilvánított öntözésfejlesztési beruházás. Olvasóink jelzései nyomán ismét megpróbáltuk megtudni, hol tart a mintegy 1500 millió forintból megvalósuló víztározó építése.

Még 2021 márciusában tudatta a Claessens Group, hogy 12 hektáros, 600 ezer köbméter kapacitású víztározót és komplett öntözőrendszert alakít ki, amely a többletcsapadékot hasznosítja. A tározó szigorú környezetvédelmi és hatósági előírások betartásával épül meg, a beruházás munkálatai várhatóan az év végére befejeződnek, írták akkor.

A fejlesztés hamar szóba került a Magyar Országgyűlésben is, még abban a hónapban Ander Balázs képviselő kérdésére azt írta a belügyi tárca:

a Jánosmajor öntözőfejlesztése tárgyú beruházást a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította.

Mint gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházást. Továbbá mindenkit igyekezett megnyugtatni a tárca, mondván, hogy annak megvalósításához a szakhatóságok a szükséges előírásokkal hozzájárultak.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

Rövidesen az is kiderült, hogy a várost elkerülő út mentén megvalósuló beruházás tényével Nagyatád Város Önkormányzata is csak akkor szembesült, amikor már engedélyt kapott a létesítés.

Még a véleményünket sem kérték ki – tájékoztatta a képviselőket 2021 augusztusi ülésükön Ormai István polgármester. – Az engedélyt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Baranya Megyei Igazgatósága adta ki a Claessens Groupnak.

A polgármester levélben kérdésekkel fordult a baranyai katasztrófavédelmi igazgatósághoz, melyekre aztán nem ők, hanem a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (DDVIZIG) válaszolt. Eszerint a hatóság szigorú korlátok között engedélyezte a vízkivételt a Rinyából, meghatározta, mikor és mennyi vizet lehet kiemelni a patakból.

Év végén aztán elkezdték feltölteni a víztározót, emiatt bejelentést kapott a DDVIZIG, amit továbbított az illetékes baranyai katasztrófavédelmi igazgatóságnak, miközben a helyszíni szemléje során megbizonyosodott róla, „hogy a kivitelező valóban vizet vett / vesz ki a Babócsai-Rinya medréből”, ugyanakkor azt írta: „próbaüzem kérelmezéséről igazgatóságunk ezidáig tudomást nem szerzett”. Akkor megkérdeztük a baranyai katasztrófavédelmi igazgatóságot, adtak-e engedélyt próbaüzemre, ha igen, miért nem értesítették róla a DDVZIG-et. Bár a hatóság konkrét válaszokat nem küldött, annyit elismert, hogy ellenőrzése során az engedélytől „eltérő állapotot tapasztalt”, a „jogszerű állapot helyreállítására” pedig intézkedik.

Azóta sem tudhatja a nyilvánosság, hogy a nem szabályos vízkivételt szankcionálta-e az illetékes katasztrófavédelem, ha igen, hogyan. Mindenesetre a Claessens Group is elismerte szerkesztőségünknek küldött levelében, hogy fővállalkozójuk 2021. dec. 20. és 2022. jan. 18. között vett ki vizet a Rinyából, de szerintük az szabályosan történt, egyébként pedig a területen zajló minden munkalatért „a fővállalkozó a felelős”.

2022 novemberében ismét a parlament elé került az ügy: ezúttal is Ander Balázs országgyűlési képviselő tett fel írásbeli választ igénylő kérdést a belügyminiszternek „Biztonságban vannak-e a nagyatádi polgárok?” címmel. Az államtitkári válasz szerint

a víztározó műszaki állapotára vonatkozóan soron kívüli helyszíni szemlét tartott a területileg illetékes vízügyi hatóság, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság… A szemle során a víztározót és közvetlen környezetét átvizsgálva megállapításra került, hogy jelenleg nem indokolt az azonnali beavatkozás.”

A beruházás megkezdése után két évvel, 2023. március elején újfent megkérdeztük az illetékes hatóságot.

  • Kapott-e vízjogi üzemeltetési engedélyt a létesítmény? Ha igen, mikor?
  • A tulajdonosa gyakorolja-e a vízhasználatot?
  • Ha igen, mennyi vizet vételezett a legutóbbi adataik szerint a babócsai Rinya patakból?
  • Mikor ellenőrizték utoljára a létesítményt, és milyen főbb megállapításokat tettek?

Íme, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjének válasza:

Jelenleg az érintett öntözésfejlesztési beruházás vízjogi üzemeltetési engedélyezési eljárása folyamatban van.
A beruházás megvalósítását a vízügyi hatóság folyamatosan nyomon követi, a kivitelezés megvalósítását érintően több esetben tartott hatósági ellenőrzést, valamint a jelenlegi eljárás során is helyszíni szemlét folytatott le.
Az engedélyes a hatósági szemle alapján öntözési céllal jelenleg nem gyakorol vízhasználatot. Az egyéves próbaüzemről a hatóságot tájékoztatták.

Természetesen megkerestük a Claessens Groupot is. Ők ezt írták:

A próbaüzem során a tározót 40%-ig töltöttük fel. 
A víztározó nyáron nem kerül további töltésre. A víztározóból a nyári időszakban csak öntözünk. Ettől eltérni csak abban az esetben fogunk, ha a Rinya vízállása extrém magas lenne, és hatósági felkérés alapján segíthetünk a bel- és árvízvédelemben.
Az öntözni kívánt terület mérete 277,6 ha, az öntözéses technológia ekkora területre lett kiépítve.

Arról továbbra sem tudjuk tájékoztatni Nagyatád és környéke nyilvánosságát, hogy több mint két év után miért nem kapott még üzemeltetési engedélyt a jánosmajori víztározó.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

Megosztás