Mától lehet kérni az influenzaoltást a háziorvosoknál

Tegnap megérkezett az influenza elleni oltóanyag, mától lehet kérni. A háziorvosok a korábbi évekhez képest nagyobb igényre számítanak, a vakcina ingyenes mindenki számára.

Talán évtizedek óta nem volt példa olyan jellegű járványhelyzetre, mint a mostani: egyszerre két vírusfertőzésnek is ki vagyunk téve, melyek tüneteiben rendkívül hasonló betegségeket okoznak: tesztelés nélkül szinte lehetetlen megállapítani, hogy COVID, vagy influenza döntötte-e le a lábáról a beteget, vagy akár mindkettő. Jelen helyzetben kiemelten fontos, hogy éljünk az elérhető óvintézkedésekkel, ugyanis az egészségügy rendkívül módon túlterhelődhet, ha egyszerre robban be a két járvány. „Nemzetközi tanulmányok szerint megduplázódik a halálozás esélye, ha valaki egyszerre szenved koronavírus- és influenzafertőzésben” – írta a HVG.  

Jelen helyzetben ajánlatos tehát, hogy védettséget szerezzük legalább az egyik betegséggel szemben, és erre van is elérhető eszközünk: mától lehet kérni az influenza elleni védőoltást a háziorvosoknál, melyet a kormány mindenki számára ingyenessé tett. A veszélyeztetett csoportoknak, így az időseknek és a krónikus betegeknek különösen ajánlott, hogy kérjék a vakcinát, nekik eddig is ingyenes volt. Az egészségügyi dolgozók soron kívül megkapják. 

Már ma beadták az oltást az első betegeknek.
Már ma beadták az oltást az első pácienseknek.

A rendelésemben hétfőtől-csütörtökig minden nap 11 és 12 óra között adjuk be az oltásokat, előjegyzés alapján – mondta dr. Erdő Gabriella háziorvos. – Így naponta 15 beteget tudunk beoltani, természetesen ez csak az én praxisomra értendő. Nagyon fontos, hogy aki kéri az oltást, előtte telefonon egyeztessen a háziorvosával, mert csak időpontfoglalással lehet beadatni.

A védettség kialakulásához 10-14 nap szükséges. A háziorvos szerint nagy az igény az influenza elleni vakcinára, a beoltatás januárig is eltarthat. Az oltás fontosságáról, a felmerülő mellékhatásokról egyébként már beszéltünk a doktornővel egy korábbi cikkünkben.

Fotók: Röhrig Dániel
Fotók: Röhrig Dániel

Megosztás