Háziorvos: most igazán fontosak a védőoltások!

Október végétől mindenki számára elérhetővé válik az influenzaoltás. A koronavírus-járvány időszakában érdemes elkerülni a kettős fertőződést, hiszen az súlyosabb szövődményekhez vezethet – figyelmeztet a háziorvos.

A szezonális betegségek szempontjából különleges szituáció alakult ki: nemcsak az ilyenkor megszokott influenzatörzsek vannak terjedőben, hanem jelen van egy, a populációban korábban még nem elterjedt kórokozó is, a koronavírus. Bizonyos tüneteiben meg is egyezik a két betegség, így aztán tesztelés nélkül még a szakemberek sem tudják biztosan megállapítani, hogy épp mivel van dolgunk. A bizonytalanság, és a tudat, hogy egyszerre akár két vírust is elkaphatunk, elővigyázatosabbá tette az embereket. Mint ahogyan arról korábban már beszámoltunk, rengetegen érdeklődnek már most az influenza elleni védőoltásról. Annál is inkább, mivel az operatív törzs szeptember végén bejelentette: ingyenesen elérhetővé teszik mindenki számára. Dr. Erdő Gabriella háziorvossal beszélgettünk arról, kinek érdemes igényelnie október végétől az influenza elleni vakcinát.

Lehetőséget adunk mindenkinek, a pácienseinket tájékoztatjuk az oltás fontosságáról. Az a véleményem, hogy aki csak tud, éljen vele – mondta a doktornő. – Mindegyikünknek a célja, hogy a hozzánk tartozó közösséget megóvjuk a fertőzéstől. Ebben a legnagyobb segítséget a védőoltás jelenti. Ha a populáció nagy részét beoltottuk, akkor a betegség terjedése jelentősen lelassul, vagy akár meg is áll. Ez az úgynevezett nyájimmunitás – a beoltottak megvédik azokat is, akik nem lettek beoltva, mivel nem tudják tovább terjeszteni a betegséget.  Ehhez viszont legalább 60-70 százalékos átoltottság szükséges.

Ám jelenleg messze vagyunk ettől az értéktől, a doktornő elmondása szerint a hozzá tartozó körzetből kevesebb, mint 10 százalék szokta igényelni az oltást. Ráadásul az utóbbi években csökkenő volt a tendencia. A doktornő szerint azért, mert az emberek többsége fölöslegesnek tartja az influenzaoltást. Most viszont az előzetes igények alapján vélhetőleg meg fog ugrani ez a szám.

Nem kellemes belegondolni abba, hogy a coviddal a nyakunkon akár kettős fertőzés is kialakulhat, egyszerre kaphatjuk el az influenzát és a koronavírust is – magyarázta a doktornő. –  Ezek együttesen nagyon legyengíthetik a szervezetet, súlyosabb kórképet okozhatnak. Nem tudhatjuk, hogy az elkövetkezendő időkben mennyire lesz terhelve az egészségügy kapacitása. Viszont a kezünkben van egy preventív eszköz, amivel tudunk valamennyire védekezni: megelőzhetjük a súlyosabb szövődményeket, nem kell kivonnunk magunkat a forgalomból, és egy esetleges felülfertőződés kezelésére szolgáló antibiotikum terápiától is megkíméljük magunkat. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos most, hogy minél többen oltassák be magukat. A segítségükkel kevesebb lesz a teher mind az emberen, mind az egészségügyön.

Az influenzával összefüggésbe hozhatóan minden évben több ezer halálesetről vezetnek statisztikát, 2016-2017-ben több mint 5 ezren haltak bele a betegség szövődményeibe Magyarországon. Ennek ellenére sokan vannak, akik feleslegesnek, mi több,  veszélyesnek tartják a vakcinát. Egyesek azt állítják, az oltástól betegedtek meg, mások kifogásolják, hogyha a vakcina hatásos, miért kell minden évben beadni? Ezekről is megkérdeztük a háziorvost.

Az influenzaellenes oltóanyagot csak egészséges embernek szabad beadni – magyarázta a doktornő. – Természetesen éppen ezért orvosi vizsgálat előzi meg az oltást, felvesszük a páciens anamnézisét, próbájuk kideríteni, hogy nem-e hordoz valamilyen kórokozót. Sajnos, előfordulhat, hogy a látszólag egészséges emberben valamilyen fertőzés lappang, és mivel az oltás legyengíti átmenetileg a szervezetet, ezért aztán bedurran egy felső légúti betegség az illetőnél. Nyilván ilyenkor az első gondolat az, hogy biztosan az oltás betegítette meg. Viszont fontos leszögezni, hogy az oltóanyagban elölt kórokozó van, tehát nem tud fertőzni, így az oltás nem betegít meg senkit. Viszont a korábban leírt szituáció ritkán, de előfordulhat. Amióta én beadok oltást a pácienseimnek, még egyikük sem jelezte felém, hogy közvetlenül az oltást követően megbetegedett volna, de hallottam már ilyen esetről.
Hogy az oltásokat miért kell évente ismételni, arra a válasz, hogy egyrészt ez a vírus gyakran mutálódik: most is több törzse ismert, és a vakcina rendszerint a leggyakoribb törzsek elleni oltóanyagot tartalmazza. Másrészt: az immunmemória el tudja „felejteni”, ezért mindig frissíteni kell.

Október végétől lehet érdeklődni a háziorvosoknál az ingyenes influenzaellenes oltások elérhetőségéről. A doktornő ezenkívül további két oltást ajánl mindenki számára, bár ezekért fizetni kell: az első a légúti fertőződések gyakori szövődményeként kialakuló tüdőgyulladás okozója, a pneumococcus ellen ad védelmet. Ezt ma már a gyerekek megkapják a kötelező oltásokkal, viszont a felnőttek még nem részesültek benne. A doktornő főleg az 50 év felettieknek és a krónikus betegségben szenvedőknek javasolja ezt a vakcinát. Így ha el is kapjuk az influenzát vagy akár a koronavírust, jó eséllyel nem alakul ki tüdőgyulladás.

Végezetül a kullancs terjesztette agyhártyagyulladás elleni védőoltást javasolja mindenkinek a doktornő. Mint mondta, Somogy erősen szennyezett kullancsokkal, és nem kell feltétlenül az erdőben járni ahhoz, hogy megcsípjenek: akár a nagyatádi parkokban is ránk mászhatnak a vérszívók. Sajnos, ha megtörtént a fertőzés, már késő kérni az oltást, tehát a kullancscsípést megelőzően kell beadatni. Ez egy több lépcsős vakcina, az elsőt követően egy hónappal meg kell ismételni, majd egy év múlva, aztán három, végül öt évente egyszer, hogy megmaradjon a védettség. A második oltást követően azonban már kialakul az ellenálló-képesség, a többi csupán emlékeztető jellegű. 

Az említett oltásokat a háziorvosnál lehet igényelni.

Nyitókép: Röhrig Dániel

Megosztás