Megjött az első gólya!

Iharosberényből kaptuk a hírt, hogy a hétvégén megérkezett hozzájuk az idei első gólya. A Nagyatád környéki településeken még várják a tavasz megjöttét jelző madarakat.

Idén éppen a csillagászati tavasz kezdetén érkezett meg az első gólya a környékünkre, hiszen pont szombaton következett be a napéjegyenlőség. Ennek a különlegességét az adja, hogy a Föld ekkor halad át az úgynevezett tavaszponton, idén egészen pontosan március 20-án, 10 óra 38 perc és 17 másodperckor.

A hétvégén jött meg a gólya, gyógyszertár és a bolt közötti villanyoszlopon lévő fészekbe – mesélték Iharosberényben. – Kicsit később a párja is biztosan megérkezik, aztán majd, reméljük, a többi is.

Ötvöskónyiban, Mikében és a vidraparkban sem láttak még az idén gólyát, de már mindenhol várják őket. Sajnos, Somogyban az országos átlagnál is nagyobb mértékben, mintegy 28%-kal csökkent a gólyaállomány az elmúlt 20 évben. A legutóbbi felméréskor már 300-nál is kevesebb gólyapárt számoltak a megyében.

Mindenesetre most már nemcsak meteorológiai és csillagászati értelemben, hanem a megfigyelésen alapuló népi hiedelem szerint is, visszavonhatatlanul itt a kikelet. A napsugarak egyre nagyobb szögben érik a földfelszínt, a nappalok hossza pedig már meghaladja az éjszakákét. Mától egyébként fokozatosan melegszik az idő, a hétvégén már 15-16 fokot is mérhetünk Nagyatádon és környékén.

Gólya Iharosberényben. Fotó: MTI
Gólya Iharosberényben. Fotó: MTI

 

Megosztás