Műfüves nagypályát épít az NFC

Világítással, modern felszereléssel. Edzőpálya lesz, de rossz idő esetén akár mérkőzéseket is rendezhetnek majd ott. Mintegy 230 millió forintos, a nagyatádi futball történetében jelentős  beruházásról van szó.

Kevésbé lesz kiszolgáltatva a klub a rendkívüli időjárásnak – a téli fagyoknak és a nagy esőknek -, így az edzések vagy akár a mérkőzések is akadálytalanul megtarthatók lesznek.

200-nál is több játékosan van a klubnak, felnőtt férfi és női csapat, sok utánpótláscsapat. Idén 60-nál is több utánpótlás játékost tudtunk bevonzani, úgyhogy kihasznált lesz az új pálya. Reményeink szerint nyár végére el is készül – mondta Csendes Balázs, a Nagyatádi FC ügyvezetője. – Ehhez a beruházáshoz kapcsolódva sikerült rendbe tenni a futballpálya környékét az önkormányzattal együttműködve, így sokkal rendezettebb lett az összkép.

A klubnak további fejlesztési céljai vannak, közülük a legfontosabb a lelátó befedése, továbbá szeretnének egy automata öntözőrendszert a füves pályára, hogy gazdaságosabbá tegyék a működtetését, az öltözőépület bővítését pedig távlati célként említette az ügyvezető.

Az NFC második lett a megyei I. osztály nemrég zárult bajnokságában, a következő idényben az ezüstérmet egy csillogóbb szeretnék váltani, fogalmazott Csendes Balázs. A keretet együtt tartották, és ezentől is nagyatádi kötődésű játékosokkal terveznek erősíteni, tette hozzá.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

Megosztás