Nagyatádi CT – mire gyűjtenek adományt?

A közösségi médián nagy port kavart a hír, hogy adományokat gyűjtenek a kórház CT-hez. Pedig a gép beszerelve és üzemre készen áll. Egyesek csalásról is beszéltek. Miről is van szó pontosan? A főigazgatót kérdeztük.

Megnyugtathatjuk a nagyatádiakat és a környékbelieket: a városi kórház CT-je ki van fizetve, és működésre készen áll. Mint arról már beszámoltunk, két engedély megérkezésére vár a vezetőség. Mivel a CT röntgensugarakkal alkot képet, az Országos Atomenergia Hivataltól sugárfizikai engedélyt kellett beszerezni, ehhez pedig számos kritériumnak meg kellett felelni. Ez lényegében a képalkotó berendezés műszaki engedélye. Amint ez megérkezik, a tisztiorvosi hivatal felé továbbítják: az adhatja ki a működési engedélyt.

Ahhoz, hogy a gépet üzemszerűen működtethessék, külön helyiséget kellett kialakítani, és a hozzá tartozó várószobát, vizesblokkot. Az infrastruktúrájának kialakítására az első körben több mint 30 millió forintot pályáztak meg.

Az eredeti tervek szerint a CT helyisége speciális, Franciaországban gyártott ólombetétes szigetelést kapott volna, ez sugárvédelmi szempontból fontos kritérium, enélkül a CT-t nem lehet üzemeltetni – mondta el kérdésünkre Pósa István, a Nagyatádi Kórház megbízott főigazgatója. – Később derült ki, hogy a kérdéses szigetelés már nem létezik. Ezért alternatívát kellett keresnünk, ami viszont jóval drágább volt, csaknem 22 millió forinttal drágította az építési költségeket.

A kórház fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ viszont ezt a felmerülő költséget már nem fedezte. Így a vezetőség végül olyan megállapodást kötött a kivitelezővel, amely szerint a kifizetést későbbre halasztják. Így az építészeti cég hitelre végezte el a belsőépítészeti átalakításokat. A Nagyatádi Kórház most ezt a 22 milliós fennálló tartozást igyekszik visszafizetni.

– Ennek már csaknem a felét előteremtettük – nyilatkozta az igazgató. – Azok az önkormányzatok, ahonnan Nagyatádra fogják beutalni CT-re a betegeket, mint Barcs és Csurgó, és, persze, a nagyatádi önkormányzat, valamint a kistérségbe tartozó települések jelentősen hozzájárultak már a hiányzó összeg előteremtéséhez. Továbbá magányszemélyek és vállalkozó cégek is tettek már felajánlásokat. És még számos ígéretet kaptunk további felajánlásokra.

Az adományozás révén adójóváírást kapnak a cégek, így számukra kedvező a jótékonykodás. A január 19-ei polgári bál bevételét is a fennálló tartozás kifizetésére fogják fordítani. Így a vezetőség abban bízik, hogy legkésőbb februárig sikerül kifizetni a kivitelezőket. Amennyiben Ön is szeretne segíteni, látogasson el a Nagyatádi Kórház honlapjára!

Megosztás