Nagyatádi diákok a legjobbak között

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság rajzpályázatára Somogyból összesen 312 rajz érkezett. Nagyatádról is érkeztek pályaművek, a felsősök között a legjobb a Bárdos iskola tanulója lett.

2023-ban olyan alkotásokat vártak, amelyeken keresztül az iskolások a füstérzékelők használatának fontosságát hangsúlyozzák. 

Sokaknak sikerült azt részletesen papírra vinni, miként ébreszti fel álmából a lakókat a készülék, és ezáltal hogyan menti meg az életüket a tűzvésztől. Több diák a konyhában keletkező tűz bemutatásával hívta fel arra a figyelmet, hogyan felejthető az étel a tűzhelyen. Egyesek szerint a televízió vonja el a figyelmet a főzéstől, mások az esti kártyapartit tették „felelőssé” a rajzokon. 

– Tűzre, vízre vigyázzatok, le ne égjen a házatok! – idézte fel az örök érvényű mondást Tarlós István tűzoltó ezredes, igazgatóhelyettes a somogyi eredményhirdetésen. Mint mondta: ez a mondás 2023-ban is megállja a helyét, csupán a tűzvészek elleni védekezés eszközei változtak meg az idő előrehaladtával. Például ma már a füstérzékelő is elengedhetetlen biztonsági berendezés az otthonokban. 

Eredmények:

Alsó tagozatos diákok közül szabadkézi rajz kategóriában:

  • Berkics Lara Zselyke barcsi Arany János Általános Iskola 2. a osztályos tanulója 
  • Deres Emma a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium és Általános Iskola 3. osztályos tanulója
  • Kocsis Heléna a barcsi Arany János Általános Iskola 3. a osztályos tanulója

Felső tagozat:

  • Kliment Villő Zselyke a nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója
  • Horváth Lilla, a barcsi Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola 5. a osztályos tanulója
  • Tóth Liliána a barcsi Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola 5. a osztályos tanulója

Különdíjak:

A tűzoltók munkájának rendkívül látványos bemutatásáért különdíjat vehetett át Óvári Veronika és Balogh Lili Kamilla. Mindketten a nagyatádi Bárdos Lajos Sport Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói.

Berkics Lara Zselyke a barcsi Arany János Általános Iskola 2. a osztályos tanulója szintén különdíjat vehetett át, egy életmentő füstérzékelőt, hiszen az alkotásokat értékelő zsűri szerint ő volt az, aki a legjobban szemléltette a füstérzékelő fontosságát. 

A „Legkreatívabb somogyi iskola 2023” cím büszke tulajdonosa a Barcsi Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskola lett, miután a legtöbb alkotást küldték be az idei pályázatra. Az intézmény diákjai személyesen is találkozhatnak majd a rajzokon szereplő tűzoltókkal, az elnyert címmel ugyanis egy tűzoltó bemutató jár majd az alkotó kedvű diákoknak.

A beadott rajzokon megelevenedett még számos tűzoltói feladat, így az állatmentés, a favágás, a gépjárműtüzek, a szabadtéren keletkező tűz oltása, sőt még a törökországi földrengés után zajló életmentések is. Ezen alkotások is helyet kaptak az idei pályázatokból nyíló kiállításon, amelyet bárki megtekinthet a Kaposvár Plazaban június 4-ig.  

Megosztás