Orvvadászt vádol a nagyatádi ügyészség

A Nagyatádi Járási Ügyészség orvvadászat bűntette és vagyon elleni bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki tagja volt egy zalai vadásztársaságnak, de Somogyban is elejtett szarvasokat illegálisan.

A vádirat lényege szerint az 50-es éveiben járó vádlottnak volt vadászlőfegyver-tartási engedélye, és tagja volt egy Zala megyei vadásztársaságnak, így ismerte a megyék határaihoz közel eső, Csurgó környéki vadászterületeket.

A férfi 2019-ben és 2020-ban is vadászott engedély nélkül Somogy megyében, amely vadászatok során egyik alkalommal egy 850.000 forint értékű dám szarvasbikát, egy másik esetben egy 100.000 forint értékű gímszarvas borjút ejtett el. A vádlott a vadakat eltulajdonította, a házkutatások során trófeákat és fagyasztott húst is lefoglaltak nála.

Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a korábban már büntetve volt terhelttel szemben végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Megosztás