Tovább melegszik az idő

Holnap 12, vasárnap pedig már 15 fokra melegszik az idő, majd 13-14 fok körüli legmagasabb nappali hőmérsékletekre számíthatunk. Ráadásul újabb esők is várhatók hétfőtől. Ma a környéken 20 mm-nél is több eső esett.

Jelentős mennyiségű csapadék érkezett a Dunántúlra, Somogyban többfelé 20 mm-nél is több eső esett, így Nagyatád környékén is.
Éjjel csapadék érkezett délnyugat felől, mely a Dunántúl nagy részén kiadósabb esőzést okozott. Somogy megyében hullott a legtöbb csapadék, az éjjeli, reggeli, délelőtti órákban esett eső összmennyisége több helyen is meghaladta a 20 mm-t. 

Hétvégén már igazi tavaszi hőmérsékletekre készülhetünk, jelenti az Időkép. Helyenként 17-18 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
Szerdától határozott melegedés veszi kezdetét. A helyenként megélénkülő déli-délnyugati irányú szélnek köszönhetően már egyre több helyen alakul 10 fok körül a csúcshőmérséklet, és hajnalban is csak nyugaton lehet gyenge fagy. Szórványos csapadék napközben még főleg északkeleten lehet, de már többfelé felszakadozik a felhőzet, és süthet ki hosszabb-rövidebb időre a nap, ami tovább erősítheti a tavaszias érzetet. 

Csütörtökön kicsit csapadékosabb, felhősebb időjárás várható. Többfelé előfordulhat eső, zápor, de a Dunántúlon naposabb idő ígérkezik a nap második felében. Itt több órára kisüthet a nap. A szél átmenetileg északnyugatira fordul, melyet a Dunántúlon élénk lökések kísérhetnek. Hajnalban -2, +4 fok várható, keleten és északon lehetnek még gyenge fagyok. Napközben viszont 6-12 fokotmérhetünk. 

Erős széllel jön az enyhülés
Bár reggel még gyenge fagy előfordulhat, az igazi melegedés pénteken indul be, ekkor ugyanis a feltámadó délnyugati szél enyhe levegőt szállít térségünkbe. Napközben többnyire napos, száraz időre és 9-15 fok közötti maximumokra készülhetünk.

A hétvége már igazi tavaszi idővel kecsegtet bennünket. A legújabb számítások szerint szombaton változóan, erősen felhős időre van kilátás, egy-egy jelentéktelen zápor csak néhol fordulhat elő. Vasárnap is hasonló időjárás körvonalazódik, de a délután második felében délnyugat felől egyre több helyen fordulhat elő csapadék.
Emellett azonban – az élénk, több helyen erős délies szélnek köszönhetően – enyhe marad az idő. Megszűnnek a hajnali fagyok, a csúcshőmérsékletek pedig 15 fok körül alakulhatnak, sőt vasárnap helyenként akár 17-18 fokig is felmelegedhet a levegő.

Megosztás