Vukan: úgy indultunk Nemanjával, hogy legalább az egyikünk érjen a lehető legmagasabbra

A Nagyatádi FC ötszörös gólkirálya nem bánja, hogy nem ő lett az. Otthonra és családra lelt itt, megismerte a feleségét, és itt született a fia. Hogy meddig focizik? Még harcolni fogok egy picit – feleli mosolyogva.

Két kisfiú, 4-5 évesek, baktat a sötét zentai utcákon édesapjuk nyomában. Hajnali 5 óra van, a 90-es évek elején járunk a  jugoszláviai Vajdaságban. Apa 6-kor kezd az olajüzemben, anya is egy másik gyár irodájában, 12 óráznak. Mire kinyitják az ovit, a két fiúcska már másfél órája ott alszik a takarítónőnek köszönhetően.

Már olyan fiatalon vitt minket edzésre apukám. Öltözői légkörben nőttünk fel – idézi föl az első emlékeket a 36 éves Vukan Nikolics. – Aztán havi váltásban hol délelőtt, hol délután jártunk iskolába. Volt egy-egy biciklink, azzal tekertünk edzésre, miután hazamentünk, megmelegítettük az ebédet, amit anyukám előző este készített, aztán mentünk suliba. Sokat voltunk ketten, és mindent önállóan kellett megoldanunk.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

Ezek szerint nem is emlékezhet olyanra, hogy ne focizott volna. Az édesapja is focista volt, éppen a kis Vukan születése miatt utasította vissza végül egy svájci proficsapat szerződésajánlatát, jól fizető állása volt, maradt Jugoszláviában. 28 évesen, egy csúnya lábtörés miatt szakadt félbe a labdarúgó karrierje. Ám továbbra is biztatta a fiúkat, figyelemmel kísérte a fejlődésüket, sokat beszélgetett velük, számukra a világ kerekségét a labda adta.

Főként azt mondta, hogy

alázattal és odaadással kell lennetek a sportágatok iránt, hogy utána az visszaadja nektek az életben.

A korosztályukban nagyon sok ügyes fiú volt, ő már 16 éves kora óta felnőtt csapatban játszik, velük kellett megküzdenie, ahogy mindenért is meg kellett, mondja.

– Szerencsénk volt, a zentai csapatnak nem volt arra pénze, hogy máshonnan hozzon felnőtt játékosokat, ezért engedték játszani az utánpótlás korúakat

– világít rá akaratlanul is a hazai futball másik rákfenéjére. – Így aztán szombaton felnőtt meccset játszottunk, vasárnap ifit. Egy év múlva pedig már egy IV. és egy V. osztályú felnőtt csapatban küzdöttünk egyszerre. Akkor kerestük az első kis pénzünket, meccsenként 3 ezer forintnak megfelelő összeget, egy heti ételünk megvolt belőle.

Húsz évesen jött át Magyarországra a másfél évvel fiatalabb öccsével együtt, mert megvárta, amíg ő is befejezi a gimnáziumot. 2006 nyarán volt a próbajátékuk Barcson, ami után id. Dárdai Pál edző leigazolta őket az akkor NB II-es csapathoz.

Az első meccsünkön Budapesten, a BKV ellen 3:1-re nyertünk, a következőn, otthon 2:0-ra, mindkét meccsen gólt rúgtunk mind a ketten. Sok segítséget kaptunk a játékostársaktól és a vezetőségtől is. Aztán Nemanjának derékbántalmai lettek, mire felgyógyult, az első tavaszi meccsen pedig én törtem el a lábam. A szezon végén közös megegyezéssel a Kaposvölgyébe igazoltunk, ahol Nemanja az őszi idényben 11 gólt rúgott, és leigazolta a Kaposvári Rákóczi az NB I-be. Azóta nem játszunk egy csapatban, bár utána még egy évig együtt laktunk.

Vukan a testvére egyik válogatottbeli mezével
Vukan a testvére egyik válogatottbeli mezével

Vukan 2009 nyarán került az NB III-as Nagyatádhoz Papp Zoltán edző és Halász József klubelnök ajánlatának köszönhetően.

Akkor nem gondoltam volna, hogy 2022-ben is még itt leszek, de nem bánom, hogy így történt: otthont találtam, itt ismertem meg Noémit, a feleségemet, itt született a fiunk, Lazar. Egyébként abban a szezonban, 2009-ben írta az első történelmét a csapat, mert 2. lett az NB III-ban, 28 gólt rúgtam.

Összesen ötször lett eddig gólkirály az NB III-ban, mégis csak egyszer kapott olyan ajánlatot, amit érdemesnek tartott megfontolni, végül akkor sem ment el – Dunaújvárosba hívták -, egyéves szentlőrinci kitérőtől eltekintve azóta is a Nagyatádi FC-ben rúgja a bőrt.

Az érzéseimre hallgattam akkor is, ugyanúgy, mint amikor Noémit megismertem. Az ő kislánya akkor 8 éves volt, Odett ma a barcsi gimibe jár, Lazar pedig már 7,5 éves. Szép család lettünk.

Vukan és Noémi.
Vukan és Noémi.

Nemanja Kaposváron is rosszul lett, azt mondták, a mája nem bírja ezt a terhelést, mondjon le a profi futballról, szerencsére nem adta fel, kiderült, téves a diagnózis, valójában sav- és gluténérzékenysége van. Radikálisan megváltoztatta az étrendjét, attól kezdve sosem volt sérült, kopogja le gyorsan Vukan. Az öccse a következő fél évben olyan teljesítményt nyújtott, hogy leigazolta a Fehérvár.

Amikor együtt elindultunk Zentáról, azt mondtuk, legalább az egyikünk jusson a lehető legmagasabbra. A testvérem azt a lehetőséget, amit megkapott, százszorosan kihasználta.

Igen, segített nekem, én is ugyanezt tettem volna, de sosem beszéltünk arról, hogy mennyit keres. Én pl. azzal igyekeztem a javára lenni, hogy 3 évig, amíg a Chicagóban focizott, minden meccsét megnéztem, aztán megbeszéltük, én hogy láttam, mit vettem észre.

Vukan felidézi élete három legnagyobb fociélményét, az első 2016-ban volt.

– Varsóban 65 ezer ember előtt játszott kupadöntőt Nemanja, gólkirály lett abban az évben, a győzelem után a Legia szurkolótábora az ő nevét skandálta, apuval ott ültünk mi is a stadionban, még most is libabőrös vagyok, hogy eszembe jut. Aztán szintén a Varsó csapatával játszott Nemanja Madridban a Real ellen, életem végéig fogok rá emlékezni. A harmadik pedig az a hihetetlen Magyarország-Izland meccs volt 2020-ban, amelynek az utolsó perceiben rúgtunk két gólt, és így kijutottunk az Európa-bajnokságra. Nemanja a lefújás után átjött a biztonsági őrökön, körülöttem mindenki csodálkozott, miért jön oda, aztán megölelt, majd ránk ugrott, mindenki tombolt!

A testvérem olyan magasra jutott, hogy Zentán, ahol nagy az ismeretségünk és a baráti körünk, amikor az Európa-bajnokságot játszották, és kivetítőkön nézték a meccseket, olyan büszkék voltak rá, hogy plakátokat raktak ki sok helyen az ő arcképével.

Vukan és Nemanja kettős állampolgárok, egyébként az édesanyjuk, Valéria magyar, tehát anyai ágon magyarok. Igaz, csak azután tanulták meg a nyelvet, hogy 2006-ban idejöttek. A testvérével a mai napig is szerbül beszélnek, mégpedig minden nap: most még többet, mert Nemanja családja itthon maradt Székesfehérváron, ő pedig nélkülük játszik a török csapatánál. Nemanjának három, Vukánnak egy gyermeke született. Persze, Lazar is focizik, kedvence Cristiano Ronaldo.

– Igazán csak azóta lelkesedik a fociért, hogy elmentünk a Fehérvár-Honvéd meccsre, és amikor vége lett, Nemanja levitte őt és a saját fiát is a pályára, kapura rúghattak, az ottmaradt szurkolók pedig elkezdtek tapsolni nekik, ráadásul a szpíker minden gólnál beindította a gólörömöt sugárzó zenét, fél órát játszottak ott így, hát, az levette a lábáról.

Vukan és Lazar
Vukan és Lazar

Kérdem, 36 évesen mik a további tervei. Mint mondja, van 4-5 srác, akiknek az U7 óta edzője, most már az U19-ig jutottak, együtt játszanak a felnőtt csapatban.

Ha megérzem azt, hogy már nem tudok úgy segíteni nekik, hogy öreg vagyok, nem fogom tovább csinálni. Már nemcsak az érdekel, hogy minél több gólt rúgjak, hanem, hogy a körülöttem lévők is, fontos, hogy jól érezzék magukat. Szerencsére sok nagyatádi kötődésű játszik a csapatban.

A tervei szerint szeptembertől átvesz megint egy U7-es csapatot, megpróbálja őket is végigkísérni.

– Zolinak, az edzőnknek segítek a napi munkában, és tanulok tőle a játék mellett. Jövőre akarok továbbtanulni, megszerezni az edzői licenceket.

Még harcolni fogok egy picit, teszi hozzá mosolyogva.

Fotó: Röhrig Dániel
Fotó: Röhrig Dániel

 

Megosztás