Több helyen megújultak a fasorok Nagyatádon

A Zrínyi utcában és a strand parkolójában a közelmúltban, a Czindery utcában pedig a napokban telepítettek új fasorokat a szakemberek. Minden esetben gondos tervezés előzte meg a fák telepítését.

Csütörtökön ültettek el a Czindery utcában harminc gömbszivarfa-csemetét a Városgondnokság munkatársai – ezek a fák nem nőnek magasra, a villanyvezetéket nem fogják elérni. Mindez az országfásítási program keretében valósult meg, azaz az önkormányzat ingyen kapta meg a fákat. A Czindery utcában a régi fasor több egyede is beteg volt, törzsük gombás, koronájuk száraz, illetve a gyökérzettel is probléma volt. Ennek a fasornak a cseréjét már több éve tervezte a város.

A Zrínyi utca elején nemrégiben ültettek sorfákat, ezek közül hatot valaki tönkretett, ezeket hétfőn kicserélik. A Városgondnokság kéri a lakosságot, hogy lehetőség szerint ne nyúljanak az újonnan ültetett fákhoz. Azonban a hat – esztétikailag tönkretett – fa sem vész kárba, ideiglenesen a Városgondnokság telephelyére kerülnek, ősszel pedig kiültetik őket közterületre.

A városi strand parkolójában száraz, beteg és egyúttal balesetveszélyes fákat vágtak ki nemrégiben, ezeket pedig már másnap pótolták.

A Városgondnokság kiemelte, hogy a száraz időjárás miatt megkezdték a városban a fák öntözését is.

Dr. Ludas László polgármester a mai napon elindított, és várhatóan havonta jelentkező tájékoztatójában azt írta ezekkel kapcsolatban:

Először is szeretném egyértelművé tenni, hogy értéknek tartjuk a városunkban kialakult zöld környezetet, annak megóvása továbbra is kiemelt feladat.

Ebben a munkában a szakemberekre kell hagyatkozni, ők rendelkeznek azzal a tudással, tapasztalattal, mely biztosítani fogja hosszútávon is zöld területeink minőségének fennmaradását.

Egy vonatkozó kormányrendelet pontosan szabályozza azt is, hogy mikor lehet közhasználatú területen fát kivágni.

Ezek a következő esetek:

– a növény egészségi állapota ezt szükségessé teszi
– élet- vagy balesetveszélyes
– veszélyezteti a vagyonbiztonságot, vagy vagyoni kárt okoz
– szakértői vélemény alapján indokolt.

Annak érdekében, hogy a jövőben megelőzzük a felsorolt okokat, a zöld növényzet telepítésekor figyelemmel kell lenni az alábbiakra:

– a földben lévő közművezetékek elhelyezkedése
– járda, úttest, épület közelsége
– a növényzet egymástól való távolsága, várható magassága
– a megváltozott éghajlati körülmények miatt a megfelelő növények kiválasztása

A fentiek meghatározzák azt, hogy hol kell, és hol lehet beavatkoznunk, és hogyan kell az új növényzet telepítésekor eljárni. Fa kivágása esetén pótlási kötelezettségünk is van, melynek a város területén kell megtörténni.

A fásítással elsősorban a meglévő parkok, fasorok pótlását, kiegészítését valósítjuk meg, ugyanakkor évről évre tudatosan és tervezetten egy-egy utca, terület növényzetének megújítását végezzük el, az országfásítási program adta lehetőségeket is kihasználva.

Hozzátette: Arra kérek mindenkit, hogy ezt a munkát nyugodtan bízzuk a szakemberekre, tudom, hogy rendelkeznek a megfelelő tudással, tapasztalattal és szakértelemmel.

(Fotó: Ormai Bálint)

Megosztás