Nagyatád 125 millió forint támogatást nyert el a Versenyképes Járások Programban

125 millió forint támogatásban részesül Nagyatád a Versenyképes Járások Program keretében. A korábban beadott támogatási kérelem mindegyik eleme pozitív elbírálásban részesült.

A járás települései összesen 250 millió forint támogatásra nyújthattak be igényt a Versenyképes Járások Program keretében, járási székhelyként Nagyatád ebből 125 millió forintban határozta meg a célokat. Ezek mindegyikét támogatandónak tartották a döntéshozók.

Ebből a 125 millió forintból négy dologra fordít az önkormányzat: beszereznek egy 30 fős buszt, amelyet a tervek szerint az óvodai és iskola úszásoktatás és az iskolai utaztatás során használnak majd, továbbá az időseket ezzel szállítanák a különböző szűrővizsgálatokra.

Ezen felül a gyermekétkeztetésre is fordíthat az önkormányzat ebből a keretből 34 millió forintot, hisz hosszú évek óta probléma, hogy az állami normatíva nem fedezi az étkeztetés költségeit, a 2025-ös költségvetésben például 62 millió forinttal kellett kiegészíteni a kapott állami pénzt.

A rendszeres iskolai és óvodai úszásoktatás működtetését is támogatandónak tartották a döntéshozók, 24 millió forintot költhet a gyerekek úszásoktatására az önkormányzat.

A Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ garázsának felújítása volt a negyedik célkitűzés, ez is pozitív elbírálásban részesült, így nemcsak az irodaépület, az idősek otthona, hanem az eléggé leromlott állapotban lévő garázs is kor követelményeinek megfelelő állapotot tükrözhet majd.

A támogatói okiratot ezen a héten pénteken veszi át Dr. Ludas László polgármester a megyeházán.

Megosztás