30 éves a Büttner!

A szerszámelem gyártással és fémmegmunkálással foglalkozó Büttner Kft. idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját. Ez alkalomból 2022. augusztus 27-én jubileumi családi napot tartottak dolgozóiknak a Városi Strandon.

A rendezvény 10 órakor vette kezdetét hivatalos megnyitóval, ahol Dr. Büttner Tamás köszöntötte a dolgozókat és felidézte az elmúlt 30 év legfontosabb pillanatait megköszönve a cég első dolgozóinak munkáját, hiszen az általuk épített stabil alappilléren nyugszik a Büttner Kft. jelenlegi sikere, rezilienciája. Ezt követően átadta fiának és egyben ügyvezető-társának a jelképes „stafétabotot” kihangsúlyozva a generációváltás szerepét.

Ifj. Büttner Tamás is elmondta ünnepi beszédét, megköszönte az aktív állományú dolgozók áldozatos munkáját és kitartását, hiszen a közösen elért sikerek növelik igazán a cég versenyképességét. Ismertette továbbá a cég jövőképét, új termékek és szolgáltatások nyújtásának lehetőségét, a cég energiabiztonságának stabilitását.

Az ünnepi beszédek után kerültek átadásra a jubileumi jutalmak, melyeket a dolgozók hagyományosan 5, 10, 15, 20, 25 és 30 cégnél eltöltött év után kapnak. Meglepetés-jutalmak is kerültek kiosztásra: rendhagyó módon ajándékcsomagot kapott minden dolgozó, aki 2022-ben tölti be 30. életévét.

A rendezvény hivatalos része pezsgős köszöntővel, illetve ünnepi ebéddel zárult, majd kezdetét vette a kötetlen, szabad program. Minden meghívott részére a teljes körű strandhasználat, korlátlan étel- és italfogyasztás biztosított volt, gyerekeknek külön ugrálóvárral, ügyességi játékokkal, és ajándékokkal kedveskedtek a szervezők.

Kulturális programokban sem volt hiány. A délután során bemutatót tartottak a Nagyatádi Ritmikus Gimnasztika Egyesület, és a Nagyatádi Kötélugró Klub növendékei, de fellépett az Amazon Bloom együttes is. A jó hangulatot brazil táncosok, és a sztárvendég, Balázs Elemér Group dzsessz-zenekar koncertje biztosította. A családi nap esti tűzijátékkal zárult, melyet a környéken lakók is megcsodálhattak.

Dr. Büttner Tamás szavaival élve:

A Büttner Kft. 30 éves cégtörténete stabil alapot biztosít arra, hogy következetes fejlesztési stratégiával válságálló módon, innovatív megoldásokkal nézzenek a következő 30 év kihívásai elé.

Megosztás