40 éves jubileumot ünnepelt a Fürjecske
A négy évtized során fiatalok százai fordultak meg az egyesületben, akik hírét vitték az országhatáron innen és túl városunknak. Szombaton egy nagyszabású gálával ünnepelték a kerek évfordulót a Fürjecskék.
A Fürjecske Néptánc Egyesület 40 éve van velünk, Nagyatád egyik jelképévé vált, amelyre méltán lehetünk valamennyien büszkék – fogalmazott Dr. Ludas László polgármester a köszöntőjében szombaton a kulturális központban az egyesület fennállásának negyvenedik évfordulóján tartott gálán.

Az ünnepen többen is köszöntötték az egyesületet: Pünkösd Márton NKSK-igazgató emlékplakettel ajándékozta meg a Fürjecskéket, de beszédet mondott Mayer Károlyné, az egyesület alapítója is, aki 35 évig egyengette a táncosok, koreográfusok útját.

Természetesen a délutánon fellépett az egyesület mindegyik csoportja (Pántlika csoport, Rokolya csoport, Csipetke csoport), továbbá vendégszerepeltek a somogyszobi Kéknefelejcsek is, valamint az egyesület már felnőtt tagjai is ropták a színpadon a műsor végén, majd a gálát követően táncházat tartottak, ahova bárki csatlakozhatott.

Néhány korabeli lapot lapozttunk fel, amelyik a Fürjecskét említi, ezekből válogattunk:






(Fotó: Ormai Bálint)