600 ezret adtak össze a kidobott cica megmentésére

Micuskát a csurgói szőlőhegyen találta Péter. Hazavitte, de hamar kiderült: gyógyíthatatlan beteg. Egy macskamentő alapítványtól tudta meg, külföldön már létezik ellenanyag. Több mint százan adták össze annak az árát.

Kétségbeesetten nyávogott és remegett, amikor rábukkantunk a szőlőhegyen, természetesen magunkhoz vettük – idézte fel az első találkozást Cseh Péter Zoltán. A szürkés, csíkos, kék szemű kölyökmacskán laikus szemmel is látszott, hogy nemes pedigréje van. Később derült ki, hogy siamese lynx point, azaz egyfajta sziámi cica, és mindössze 5-6 hónapos.

Az első perctől fogva szobatiszta volt, innen tudható, hogy valaki a sorsára hagyta őt. A Micuskának elnevezett jövevénnyel közösen kialakított harmóniát azonban hamar megzavarta, hogy kedvetlen és lázas lett. Micuska szemlátomást fogyott, a hasa viszont nőtt, gyűlt benne a folyadék. Így derült ki néhány vizsgálat után, hogy a halálos kimenetelű FIP betegségben szenved: ez fertőző hashártyagyulladás, a macska koronavírus egyik fajtája. A cicák 95 százaléka magától kilábal belőle, ám néhányukban bent marad, mutálódik, és a már említett tüneteket okozza.

Amikor ezt megállapította Nagyatádon az állatorvos, azt mondta, kb. két hete van hátra Micuskának. Le voltunk taglózva. Hazafelé az autóban beszélgettünk, hogy nem lehet ez a vége, egy ilyen ártatlan, kidobott, sokat szenvedett cica, amikor végre jó helyen van, ahol őt szeretik – emlékszik vissza Péter. – Otthon aztán órákig keresgéltem a neten, mi az a FIP, mígnem ráakadtam a Sziámi Macska Fajtamentő Alapítvány oldalára.

Így derült ki, hogy létezik megoldás. Igaz, még kísérleti fázisban van a gyógymód, és idehaza nem alkalmazzák. Amelyik cicáról  kiderül ez a megbetegedés, elaltatják. Péterék azonban nem adták föl. Csakhogy azzal kellett szembesülniük, az ellenanyag kb. 600 ezer forintba kerül. Számba vették a lehetőségeiket: öten élnek egy háztartásban: ő, a barátnője, a szülei és a nagymamája. Mindannyian minimálbéren, leszázalékolt édesanyja 56 ezer forintért takarít négy órában. A macskamentő alapítvány azonban segített: közösségi oldalukon megosztották Micuska éa Péterék történetét, és elkezdődött a gyűjtés. Végül 116 ember adakozott, és meglett a gyógyszer ára. Budapestre kell érte utazni időnként (csak hűtve szállítható), aztán naponta elvinni Micuskát a nagyatádi állatorvoshoz, aki beadja neki az injekciókat. Így még 200 ezer forint költség merült fel eddig.

Az egész család támogatta ezt – mondja Péter. – Az ismerőseim közül viszont sokan mondták, hogy nagy hülye vagyok, hogy ezt csinálom. Én másképp látom: ő is egy szenvedő élőlény, csak ő nem tudja azt mondani, hogy mentsetek meg. Legföljebb a kék szemével üzeni.

Megnyugtatásul mondjuk, Micuska teljesen jól van: két hét alatt majdnem egy kilót hízott. Reggel-este almot cserélnek alatta, hogy ne tudjon újrafertőződni. És, hát, ellenállhatatlanul ölelgetős, bújós, úgyhogy immár Péterékkel alszik az ágyban.

Megosztás