A Jókai lakótelepről az MTA nagydoktori címéig

Nyolcadikosként országos első lett kémiából, földrajzból és történelemből második. Most az ELTE professzora, európai ismertsége van a közigazgatási jog területén, és májusban védi az MTA-doktori címét.

Dr. habil. Hoffman István PhD. 1981-ben született Nagyatádon, itt volt bölcsis és ovis, és a Babayban általános iskolás. Édesapja a konzervgyárban dolgozott, édesanyja pedig a járási hivatalban, majd a városházán, később Kaposváron.

– A családunkban mindenki nagyatádi volt legkésőbb az 1940-es évektől. Az anyai nagyszüleim az Ungvári utcában laktak, a nyaraimat főleg náluk töltöttem; apai nagyszüleim pedig a Segesvári utcában. A társaimtól eltérően sokat olvastam, de fociztam és bicikliztem is, fürödtem a strandon, jártam a Rinya-parti erdőket, néha elsüllyedtem a mocsárban. A berzencei erdőben gombát szedtem, persze, vargánya volt a cél, de azzal ritkán volt szerencsém, többnyire róka- és galambgomba lett a vége. Az iskolában a sport többet számított, mint a tanulmányi verseny, én mérsékelten voltam a sporttagozat erőssége, szerettem, de nem ment. Viszont imádtam a nagyatádi könyvtárat, szinte mindent megtaláltam ott, amit kerestem, ami pedig nem volt meg, azt beszerezték.

Sokat foglalkoztak velem a szüleim, a nagyszüleim és a tanáraim is.

Például kémiából megtanították nekem a főiskolai anyagot, ami nagyon megkönnyítette a gimis éveimet. Nagyon jó felkészítő tanáraim voltak, Fülöp Lujza tanárnő biológiából, Horváth Attiláné földrajzból, Turi László kémiából, történelemre Bácsainé Kiniarz Judit, nyelvtanra Herrné Nagy Erika oktatott, és Gőbölösné Csik Gyöngyi volt az alsós osztályfőnököm, később pedig a némettanárom.

1993-ban korengedménnyel indulhatott egy biológia versenyen, ahol második lett, aztán rengeteg megyei és országos tanulmányi versenyen hozta a kiváló eredményeket. Hetedikesként már országos első helyezést ért el földrajzból, kémiából másodikat. Nyolcadikosként négy megyei első helyet szerzett (földrajz, kémia, magyar nyelv és történelem), mind a négyből bejutott az országos versenyre, de mivel a nyelvtant és a földrajzot egyidőben rendezték, az utóbbit választotta,

így három országos döntőn vett részt, a kémiait megnyerte, a másik kettőn második lett.

– 13 éves koromig geológus akartam lenni, de az egyik versenyen a szóbeli és írásbeli feladatokon kívül terepgyakorlat is volt, a Mátrában, majd a Szalajka-völgyben zuhogó esőben, elsüllyedve a sárban néztük a mészkőlerakódást, és a hidrogeológusok közölték, hogy ez csak „délutáni korzózás” ahhoz képest, amikor Mongóliában szoktak artézi vizet keresni, ezért úgy éreztem, ez nem feltétlenül nekem való.

A középiskolát már Budapesten végezte, az Apáczai gimnáziumban – ami kémiából a mai napig is a legerősebb az országban –, mert meghívást kapott a felvételi versenyre.

– Elmentem, és ott derült ki, magyar-történelemre a 330 diákból hatot vesznek fel. Úgy éreztem, elszúrtam a felvételit, nem is jött semmilyen értesítés, mire édesanyám érdeklődött, és kiderült, hogy már két hete kiküldték az értesítést, csak elkeveredett a postán, szóltak, hogy várnak, megnyertem a versenyt. Később, az nyolcadikos országos kémia versenyen elhívott a kémia tagozat vezető tanára, elmondta a képzésük előnyeit, mondtam neki, hogy már döntöttem az Apáczai mellett, de másik tagozaton, nos, erre nem számított, hogy a nyolcadikos országos első a történelem tagozatot választja.

Óriási váltás volt Budapestre kerülni, tartottam is tőle. Nagyon jó volt a kollégium, az iskola  meghatározói a kollégisták voltak, hiszen a legjobbakat válogatták össze, tulajdonképpen klasszikus internátusi képzés folyt. A busszal négyórás, vonattal kicsit rövidebb hazaút fárasztó volt, de megérte. Történelemből országos 4. lettem harmadikban – most tizenegyediknek mondanánk – , tizenkettedikben (negyedikben) pedig már első. Tizenegyedikben kezdtem el latint tanulni, és tizenkettedikben (4.-ben) már kijutottam a nemzetközi versenyre. Ennek köszönhetően egy hetet Olaszországban tölthettem. Ez is segített abban, hogy egyetemen a Római Jogi Tanszékre kerültem, hiszen ott elvárás volt a latin nyelv magas szintű ismerete.

Ott lett demonstrátor – az oktatást segítő hallgató –, majd, természetesen, bekapcsolódott a tudományos diákköri munkába. Végül a közigazgatási jogot választotta, Fazekas Marianna volt a mentora, vele indult el a tudományos pályája. PhD-hallgatói helyet ajánlottak számára, mint megjegyzi, az ösztöndíj akkor sem volt magas, emiatt és azért is vállalt mellette gyakorlati munkát, mert mindig úgy gondolkodott, hogy legyen egy B-terve, így elhelyezkedett a központi közigazgatásban. Több minisztériumban is dolgozott az évek alatt, de mindig a szociális igazgatás területén.

Jelenleg az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Közigazgatási Jogi Tanszékének egyetemi tanára (azaz professzora); a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa; valamint a lublini egyetem (Lengyelország) részfoglalkoztatású rendkívüli egyetemi tanára.

– Magát a tudományos kutatói munkát szeretem, olyan, mint egy puzzle kirakása: sokat dolgozom, rengeteg adatot nézek át, és a végén összeáll egy gyönyörű, érdekes kép. Májusban védem meg a Magyar Tudományos Akadémián a nagydoktori disszertációmat, ennek a kiindulópontja az, hogy bár Európában az önkormányzati szabályozók hasonlóak, de vajon mitől más ez pl. Franciaországban vagy Magyarországon, hogyan történik a gyakorlatban, mennyit költenek rá, hogyan oszlik meg az állami és az önkormányzati feladatellátás, végső soron ebben a tekintetben merre halad Európa. Egyébként alapvetően két irányba tart, eltér a gazdag Észak-és Nyugat-Európa, ill. Dél- és Kelet-Európa. Ebben talán kevésbé meglepő módon kulcsszerepe van a pénznek. Egyébként mindenütt látható egyfajta központosítási folyamat, de a szegényebb régiókban az oktatáson, az egészségügyön, a kultúrán és a szociális ellátásokon spórolnak. Nálunk pl. nagyon eljelentéktelenítették az önkormányzatokat. Amiben még erőteljesen kiütközik az eltérés, az az infokommunikációs technikák és a digitalizáció.

Szeretem azt, amivel foglalkozom, okos emberekkel, nagyon tehetséges fiatalokkal dolgozom együtt, ez egy közös gondolkodás.

Utazni is szeretek, szép tájakat látni, persze, a konferenciákon a négy napból egy délután jut arra, hogy megnézzem a várost. Kedvencem Porto és Lisszabon, Bologna, Krakkó, Varsó, Lublin, Szentpétervár és Oslo.

István az egyetem mellett vállalt első munkahelyén, egy tehetséggondozó alapítványnál ismerkedett meg a feleségével, aki aranygyűrűs vegyészdoktor, vállalati középvezető a Richterben. Ikreik, egy fiú és egy leány, már 11 évesek (fényképet nem küldhetett róluk, lévén, nagyon érzékenyek a személyiségi jogaikra). A család szeret túrázni, Istvánban megmaradt ugyan a somogyi dombok kedvelése, de az ikrek inkább a hegyekre szavaznak, így aztán a Bükk-fennsík és Szlovénia (pl. a Bledi- tó környéke) a nagy kedvencek.

A szülei Balatonszabadiba költöztek, így Budapesthez közelebb vannak, nagybátyja és unokatestvére lakik Lábodon.

– Megéri dolgozni, a teljesítmény meghozza a gyümölcsét – üzeni a nagyatádiaknak kérdésünkre István –: 38 éves koromra egyetemi tanár lettem, védem a nagydoktorit, európai ismertségre tettem szert. Persze, ez fáradságos, emlékszem,

sokat vitatkoztam annak idején az atádi osztálytársaimmal, azt kérdezték, minek kell ennyit hajtani, de most is azt mondom, a kemény munka beérik,

ami nem feltétlenül tudományos tevékenység, lehet sport vagy művészet, akár asztalos is, most például a feleségemmel építjük össze az új házunkban az ikeás konyhabútort.