A nándorfehérvári diadalra emlékeztek Nagyatádon

Ünnepséget tartottak a Hunyadi emlékoszlopnál tegnap délután: beszédekkel, gitárszóval és koszorúzással emlékeztek meg, majd főhajtással tisztelegtek a védők előtt.

A rendezvényen beszédet mondott dr. Orbán Csaba, a műsort Kovács Géza, Fiumei Éva, illetve Gresa Lívia állították össze. Az eseményt tegnap délután öt órakor a Hunyadi János és az Árpád utcák kereszteződésénél tartották meg.

A nyitóbeszéd központi motívuma a déli harangszó volt, melyet dr. Orbán Csaba három fő gondolat mentén bontott ki: a harang szava hívja az élőket, elsiratja a holtakat, és megtöri a villámokat.

Mit jelent az, hogy a harangszó megtöri a villámokat? Én ezt úgy értelmezem, hogy egy nagy bajban, például a nándorfehérvári csatában, ahol egy hatalmas túlerővel szemben kellett küzdeni, erőt adott ahhoz, hogy visszaverjük ezt a veszélyt – hangzott el a beszédben.

A műsor után a megemlékezők elhelyezték koszorúikat az emlékoszlopnál, majd a rendezvény zárásaként elénekelték a Székely himnuszt.

Megosztás