A „Regösök húrján…” versmondó verseny regionális döntőt rendeztek Nagyatádon

2026. május 16-án a kulturális központban. a Magyar Versmondók Egyesülete támogatásával rendezték meg a „Regösök húrján…” versmondó verseny regionális döntőjét. A rendezvény legjobbjai a budapesti országos gálán képviselhetik a régiót.

A megmérettetésen a regionális tehetséggondozó versenyekről továbbjutott diákok vettek részt. Összesen 23 iskola 39 versmondója lépett színpadra: az 5–6. osztályos korosztályt 24 fő, míg a 7–8. osztályosokat 15 fő képviselte. A résztvevők között egyaránt jelen voltak a korábbi évek visszatérő versenyzői és új indulók is.

A versenyt Dr. Ludas László polgármester nyitotta meg ünnepi köszöntőjével. Beszédében a versmondás és a magyar nyelv jelentőségét emelte ki. Kitért arra a szövetségre, amely a költő, a vers és az előadó találkozásakor jön létre. Hangsúlyozta a magyar líra gazdagságát, a nyelv ritmikáját és szókincsét, amely véleménye szerint kifejezetten a verselésre alkalmassá teszi a magyar nyelvet.

A köszöntőt követően a nyitóműsorban Völgyi Krisztina adott elő egy népdalt. Az előadó a verseny korábbi, többszörösen díjazott résztvevője volt, jelenleg a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium diákja, aki nemrég népdal kategóriában kiemelt arany minősítést szerzett a keszthelyi Helikon fesztiválon.

A versenyprodukciókat egy háromtagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai az alábbi szakemberek voltak:

  • Sarkadi Kiss János (a zsűri elnöke) – a kaposvári Csiky Gergely Színház színművésze
  • Sepsi Melinda – a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának tagja
  • Molnár Gyula Miklósné – nyugalmazott óvodavezető, mentor, szaktanácsadó

Eredmények

5–6. osztályos kategória:

  1. Balogh Gábor (Nagyatádi Bárdos Lajos Sport Ált. Iskola és AMI) – Felkészítő: Novákné Szelid Izabella
  2. Molnár Nóra (Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola) – Felkészítő: Kakukk Zsanett
  3. Cziráki László (Barcsi Deák Ferenc Sportiskolai Ált. Iskola) – Felkészítő: Lempelné Simon Ildikó

7–8. osztályos kategória:

  1. Orsós Nikolett (Gelsei Weöres Sándor Általános Iskola) – Felkészítő: Lukács Dávid
  2. Jankovics Kolos (Kavulák János Általános Iskola, Berzence) – Felkészítő: Nézics Eszter
  3. Weinhoffer Hanna (Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskola) – Felkészítő: Kalota-Czippán Andrea

Különdíjak:

  • Zsűri Különdíja: Fehér Zora (Marcali Mikszáth Kálmán Ált. Iskola) – Felkészítő: Fülöp Andrea
  • Versmondók Egyesülete Különdíja: Pallós Zétény (Somssich Imre Általános Iskola, Hetes) – Felkészítő: Bartekné Bayer Emese
  • Nagyatád Város Különdíja: Kovács Kamilia (Babócsai Zrínyi Miklós Ált. Iskola) – Felkészítő: Vojkovics Gyuláné

A 8. osztályos résztvevők meghívást kaptak a szintén Nagyatádon ősszel esedékes Bertók László versmondó emlékversenyre, ahol már a középiskolás korosztály mezőnyében indulhatnak.

(Fotó: Ormai Bálint)

Megosztás