Adj reményt, segíts Margit néninek!
Köszönjük a felajánlásokat! Igazán kedves önöktől, de Margit néni helyzete rendeződött időközben! Köszönjük a nevében is!
Neked húszezer forint egy kabát, egy cipő vagy épp egy heti cigaretta ára, az idős asszonynak viszont az orvosi segítséget, a gyógyszerét, végső soron a túlélést jelenti. Húsvét jön. A feltámadás, a megváltás ünnepe.
Két hete szerkesztőségünkbe érkezett egy idős hölgy az egyik környékbeli faluból. Hirdetést szeretett volna feladni a képújságba. Illedelmesen megkérdezte, hogy mennyibe kerül. A szöveget olvasva a válasz egyértelmű volt: semmibe. A gyűrött papírra kacskaringós, öreges írással a következőket jegyezte fel:
„Segítsenek! 72 éves beteg asszony vagyok, egyedül élek. Szükségem lenne 20 ezer forintra. Orvosra és gyógyszerre kérném.”
A válaszokat az info@atadhir.hu oldalra vártuk, „segítség” jeligére. Az ősz néni kék szemében ekkor még ott volt a remény. A remény, hogy akadnak a környéken olyan jólelkűek, akik nemcsak tudnak, hanem akarnak is néhány ezer forintot nélkülözni, és ezzel segíteni rajta. Azt mondta: – Tavaly szerencsém volt, a feladott hirdetésre két hét alatt jött válasz. És azzal együtt egy segítő kéz, amibe kapaszkodhatott.
Húszezer forint valakinek egy kabát, egy cipő vagy épp egy heti cigaretta ára, a hölgynek viszont az orvosi segítséget és a gyógyszerét, végső soron a túlélést jelenti. Hétfő, kedd, szerda, nekünk egy szempillantásnak tűnt, és péntek lett. Kopogtattak, és nyílt az ajtó: az idős hölgy jött, hogy megkérdezze, érkezett-e üzenet a számára.
A válasz tömör és rideg: senki nem jelentkezett.
Hitét nem veszítve a néni így felelt: – A jövő héten, ha erre járok, újra bejövök, hátha lesz, aki segítsen. A remény még mindig csillogott kék szemében. Újabb dolgos hét és rohanó napok, és mintha az idő is szomorúbb és komorabb arcot öltött volna, így jött el újra a péntek.
Halk kopogtatás után hideg tódult be, ahogy belépett az ajtón az idős hölgy. Ázott kabátjában reménykedve nézett ránk. A kérdés nem változott, ahogy, sajnos, a válasz sem. Leültettük, adtunk neki vizet. Kimerültnek tűnt, zihálva vette a levegőt. Kezén friss ragasztás, a vattán vér. A kórházból érkezett, minden héten jön kezelésre. Szomorúan csak ennyit mondott: – Akkor már nincs remény.
Elmesélte, hogy egy környékbeli faluban él egyedül, a férje még 2005-ben halt meg. Több mint 20 évet dolgozott szakácsként a kórházban. Nagy anyagi megterhelést okozott neki a tél, hiszen a házában fával fűt, és azt, ugye, nem adják ingyen. Régebben adtak ugyan neki tüzelőt, de már azt sem kap, és segélyre sem számít a falutól. Felsorolta a gyógyszereket, amikre már nincs pénze. Van köztük szívgyógyszer, fájdalomcsillapító és vérnyomáscsökkentő is.
Csak annyit tennénk hozzá: húsvét jön, a feltámadás és a megváltás ünnepe. A kereszténység legnagyobb ünnepe. Krisztus kereszthalálával az életét áldozta az emberekért.
Aki egy kis áldozatot is hozna, jelezze szerkesztőségünknek. Köszönjük az Ő nevében.