Akikben a világosságnak lelke él
Tegnap délután a kulturális központ kiállítótermében nyitotta meg Winkler Ferenc muzeológus Bátai Sándor és Ország László közös, Fűzfarét címet viselő tárlatát.
Akiben világosságnak lelke él, kalapáccsal vagy anélkül, álljon elő és küzdjön a világosságért. (Ady Endre, 1902.)
– Nagyon szeretném, ha gyerekeket hoznának el a kiállításra, és nem magyaráznának el nekik semmit. Az a tapasztalom, hogy bennük megvan még az a nyitottság, ami bennünk, felnőttekben az idők folyamán apránként, fokozatosan lezárul. A gyerek még őszinte, mert kérdezni, mer pimasz lenni, meri vállalni saját magát. A felnőtt társadalom többségére mindez már nem igaz. Ezért tartunk képzőművészeket, zenészeket, szobrászokat, filmeseket. Az emberi társadalomban az ő feladatuk a kalapács felvétele, hogy a mi észhez térítésünkre használják – fogalmazott megnyitójában Winkler Ferenc muzeológus a Fűzfarért című képzőművészeti kiállításon.
– Itt van két művész, aki kalapács nélkül ugyan, de előállt, és hosszú évtizedek óta küzd a világosságért, a ti világosságotokért, a mi világosságunkért.
Elmondta: Ország László tanító, aki inkább tanult a diákjaitól, azért, hogy kérdéseket tehessen fel, míg Bátai Sándor régóta az emberi műveltség gyökereit próbálja megfejteni, aki két évtizede azon dolgozik az alkotáson kívül, hogy a kevésbé ismert alkotótársait a megfelelő helyre eljuttassa, segítve ezzel őket.
A megnyitón köszöntőt mondott Pünkösd Márton, az NKSK igazgatója, és közreműködött Perák Veronika és Máté Attila.
A tárlat október 11-ig látogatható a kulturális központ nyitvatartási idejében.
(Fotók: Ormai Bálint)