Az „Év női példaképe Somogyban” döntőse egy kisbajomi hölgy
Legalább hétfajta tevékenységet végez a doktori disszertációja mellett, mindeközben neveli a 4,5 éves kislányát. Azt mondja, hiszi, hogy csak pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz, mert minden rossz után csak a jó jöhet.
Bognár Mária részben nem ismeretlen az Atádhír olvasói előtt, mert a színjátszóköri tevékenységéről már írtunk. Ám akkor nem árulta el, hogy az széleskörű munkásságának csupán kis része.
Az Imami honlapcsoport néhány hete indította az Év női példaképe pályázatát. Erre adta be nővére biztatására bemutatkozását Mária. A somogyi online magazin a megyében élő olyan nőket szeretne bemutatni és elismerni, akik a munkában és a családi életben is ügyesen megállják a helyüket, és elmondják, ők hogyan csinálják. A zsűri az összes benyújtott pályázatból hetet juttatott a döntőbe, köztük a meglehetősen sokoldalú kisbajomi hölgyet.
Aki a bemutatkozásában egyebek között azt írja:
„4 és fél éves kislányom (és párom két nagy fia) mellett jelenleg a szokásos háztartási és kerti munkákon kívül tetoválok, minden mentes tortákat sütök, pályázatokat írok, varrok, a doktori disszertációmat írom, küzdök a kisfalvak fennmaradásáért, színjátszókört vezetek (akikkel felléphettünk a Nemzeti Színházban a Pajtaszínházak találkozóján), korrepetálok, mint tanító, és egy egészségvisszaállító csoport koordinátoraként eladtam ezer darab saját írású könyvet.”
Most készül a második, teszi hozzá kérdésünkre az igazán kreatív édesanya, aki számára a munka és a család közötti összhang megteremtése a legnagyobb kihívás – ebben meglehetősen sokan osztoznak vele manapság. A története igencsak tanulságos, itt elolvashatják a részleteket.
– Ami kimaradt belőle, hogy az egyetemi mesterképzést a gyes alatt végeztem el, és a második nyelvvizsgámat is akkor szereztem. Jelenleg pedig 2. éves PHD-hallgató vagyok a Pécsi Tudományegyetem Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskoláján.
A magazinban azt írják róla:
„Élő példája annak, hogy a család és a gyereknevelés mellet igenis van mód és lehetőség az anyukáknak a saját elképzeléseik megvalósítására. Kísérletező, bátor, ötletelő rendíthetetlenül céljait követő egyéniség. Bármit talál ki, sikerre viszi.”
Ő azt mondja, először csupán arra gondolt, ha közzéteszik valahol a történetét, és elolvassa néhány anyuka, annak ő már örül.
Egyébként a döntősökre március 3-ig lehet szavazni. A szavazó közönség dönti el, hogy ki lesz 2022-ben az Év Női Példaképe Somogy megyében. Egy szavazó 24 óránként 1 szavazatot adhat le (ugyanazon IP-címről). Az eredményhirdetés és a díjátadó 2022. március 8-án, nőnapon lesz.