Az idősek otthonában sem feledkeztek meg az idősek világnapjáról
Sőt, egész hónapban különböző programokat szerveznek az idősek otthona lakóinak, hisz, ahogy tegnap az idősek világnapi köszöntőben kifejezték: fontos, hogy biztonságban legyenek, megkapják a szükséges ellátást, a mindennapi segítséget és az, hogy soha ne érezzék magukat feleslegesnek.
Kedden délután a Naplemente Idősek Otthonában köszöntötték a lakókat az idősek világnapja alkalmából, mi több: a két legidősebb ellátottat – egy hölgyet és egy urat – oklevéllel jutalmaztak. Egyikük januárban tölti be a százat – innen is jó egészséget.
Először az intézmény főnővére, Kosztricsné Márkus Noémi köszöntötte a közösségi térben az időseket, aki úgy fogalmazott: A mi feladatunk, hogy biztonságban legyenek, megkapják a megfelelő ellátását, a szerető gondoskodást, és az, hogy segítsük a mindennapokat, és mindent megteszünk azért, hogy soha ne érezzék magukat feleslegesnek.

Ivókné Pintér Melinda, az intézmény vezetője is köszöntötte a lakókat.
– Történeteik és mosolyaik erőt adnak nekünk, és köszönjük, hogy elfogadtak minket. Igyekszünk úgy tenni a dolgunkat, hogy érezzék: fontosak, és soha nincsenek egyedül – fogalmazott.
Dr. Ludas László polgármester is ellátogatott az idősekhez: Valamit vissza kell adnunk abból, amit kaptunk Önöktől, de ne csak egy nap legyen, amikor az időseinkre gondolunk, hanem nap mint nap szükség van törődésre és odafigyelésre.
Végül – bár a különböző felső légúti megbetegedések lerövidítették – verses összeállítás zárta a köszöntőket.
Egyébként az RSZSZK munkatársai egész hónapban igyekeznek programokat szervezni: lesz hangtál-relaxáció, a KutyaJó Kutyaiskola bemutatója, az EFI munkatársai többször is ellátogatnak az intézménybe, az iskolásokkal közös kézműves foglalkozást szerveznek, de még a Nyitnikék ovisai is meglátogatják egy rövid műsor erejéig az időseket.

(Fotó: Ormai Bálint)



