„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – 25 éves a Nagyatádi Kós Károly Erdélyi Kör
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a Nagyatádi Kós Károly Erdélyi Kör a kulturális központban, ahol az „Erdély kincsei” rajzpályázat díjátadójára is sor került, számos gyermekműalkotást jutalmazva. Az Orbán Miklós vezetésével 2000-ben alakult szervezet küldetése a magyar kulturális örökség és a Kárpát-medencei hagyományok megőrzése, valamint a nemzeti öntudat erősítése az áttelepült erdélyiek magyarságtudatán keresztül.
A Nagyatádi Kós Károly Erdélyi Kör negyed évszázados fennállásának alkalmából a szervezet rajzpályázatot hirdetett, illetve fotótárlaton mutatták be a közösség 25 éves történetét.
A rendezvényen a zsűri egyik tagja, Kovács Géza okleveles népművelő-könyvtáros nyitotta meg az „Erdély kincsei” rajzpályázat kiállítását. Több mint 100 pályamű érkezett, melyek Erdély épített és természeti kultúráját, népművészetét mutatták be. A zsűri a gyermekek látásmódját és az erdélyi motívumkincsek tudatos alkalmazását emelte ki. A kiállítás a hagyományok megőrzésének és átadásának fontosságát, a Kós Károly-i örökség továbbvitelét hangsúlyozta a legfiatalabb nemzedék számára.
Dr. Orbán Csaba, a Nagyatádi Kós Károly Erdélyi Kör elnöke, az alapító Orbán Miklós fia, felidézte, hogy az erdélyi menekültek Nagyatádra telepítése 1916-ban kezdődött, majd a ’80-as évek végén újra sokan érkeztek. Az Erdélyi Kör kezdetben a beilleszkedést segítette, majd a helyi feladatokra koncentrált. Az alapító Orbán Miklós faragásai – mint a székelykapu és a Hunyadi emlékoszlop – ma a város díszei. Dr. Orbán Csaba hosszasan sorolta a közösség közös élményeit és elvégzett feladatait. A kör nevében elmondta, hogy a nemzeti keresztény értékek képviseletével igyekeznek „saját arccal” megtölteni a nemzetpolitikai keretet.
Az ünnepségen felszólaló Szászfalvi László országgyűlési képviselő a Kör munkáját méltatta, hangsúlyozva a kitartást és a lankadatlan hazaszeretet. Kiemelte Kós Károly polihisztor, a transzilvanizmus képviselőjének üzenetét: „A kozmopolitizmus ostobaság. Nemzeten kívül nincsen művészet, saját arc nélkül ideális arc nincsen.” A képviselő szerint a nemzetek kultúrája és saját arca nélkül nincs teljes emberi élet és civilizáció, és a Nagyatádi Kós Károly Erdélyi Kör is ennek a nemzeti arcnak a megőrzésén dolgozik.
Dr. Ludas László, Nagyatád polgármestere a jubileumon a „menni vagy maradni” súlyos dilemmáját vetette fel, amellyel a trianoni döntés miatt hontalanul maradt erdélyi magyaroknak kellett szembenézniük. Tamási Áron idézetével: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Reményét fejezte ki, hogy az erdélyi testvérek Nagyatádon valóban új otthonra találtak. A polgármester elismeréssel szólt a Nagyatádi Kós Károly Erdélyi Kör értékmegőrző munkájáról, amely 25 éve tartja fenn a magyar nemzet egységének tudatát a városban.
Kelei Zita, a kormánypártok választókerületi elnöke a Kör szellemi otthonteremtő szerepét emelte ki azok számára, akik az 1980-as, 90-es években a kommunista diktatúra elől menekültek az anyaországba. Emlékeztetett Kós Károly szavaira: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.” A közösség ezzel a hittel vált hűség, kitartás és nemzeti összetartozás példájává Dél-Somogyban, ápolva a magyar örökséget és erősítve a kapcsolatokat Erdély és Magyarország között – mondta.
A Nagyatádi Erdélyi Kör 25 éves jubileumi ünnepsége méltó módon idézte meg a közösség negyedszázados múltját és összetartását. Az eseményen köszöntőt mondott még dr. Szekeres Sándor, az Erdélyi Körök Országos Szövetségének elnöke, aki méltatta a nagyatádi kör kitartó munkáját és a határokon átívelő magyar összetartozás erejét.
A rendezvényt színesítette a Nagyatádi Fürjecske Néptánc Egyesület két csoportjának bemutatója. Az ünnepi műsort Fábián Zoltán zenész, zeneszerző és énekes, valamint Meleg Vilmos, a nagyváradi Szigligeti Színház színművésze tették még emlékezetesebbé: előadásuk bensőséges hangulatot teremtett, amely egyszerre szólt a múlt megbecsüléséről és a közösség jövőjébe vetett hitről.
Az alábbiakban álljon Czimmerman Béla, a Nagyatádi Kós Károly Erdélyi Kör tagjának írása, melyből többet tudhatnak még a közösség névadójáról.
Kós Károly minden erejét népének szolgálatába állította
A tisztelt olvasó valószínűleg érdeklődéssel olvassa ezeket a sorokat. Kik lehetnek ezek az emberek, akik egy ilyen csapatba tömörülnek? Miért pont ezt az erdélyi vállalkozást választották névadónak? Ha megismerik példaképünk rövid életútját, kérdéseikre választ kapnak.
Édesapját még Karl Koschnak hívták, aki német nyelvű családba született Szászrégenben. Belőle postatiszt lett és később Temesvárrra majd a Szászföld fővárosába, Nagyszebenbe költöztek. Fia, ifjabb Károly 1883-ban Temesváron születik, de hároméves korától már Szebenben nevelkedik. Az apa egy családi perpatvar miatt szakít a szász rokonsággal, és nevét is ekkor magyarosítja. Ezután csak magyar újságokat olvas, fiát pedig magyar iskolába járatja, hogy magyar kultúrát szívjon magába. Ifjabb Károly a középiskolát már Kolozsváron folytatja. Érettségi után a budapesti műegyetem építészetet tanult.
Ne felejtsük el, ez a boldog békeidők, a monarchia legszebb időszaka. Fővárosunk is robbanásszerű fejlődésnek indult. Ennélfogva az építészek előtt szinte korlátlan lehetőségek adódtak. Keresték a különböző stílusok közül a legjobbat. A várost szemlélve egy évszázad elteltével is joggal lehetünk büszkék munkájukra. Talán az építészet fejezi ki legjobban egy város vagy ország szellemiségét. Annak ellenére, hogy az építészek különböző irányzatokban kísérleteztek, valami egységes és szerethető városkép született az egész monarchia területén.
Kós Károly egy kicsit elüt a többiektől. Szülőföldjéhez való erős kötődése építészetében is megjelenik. Erdélyt és különösen Kalotaszeg építészetét tanulmányozza, ezt igyekszik valami újba olvasztani. Kalotaszeg lett választott hazája és a Sztána nevű faluban felépíti nyaralóját a későbbi lakóházát a Varjúvárat. Ekkor még Budapesten dolgozik, több épületet tervez. Ezek közül az Állatkert épületei és a Wekerle-telep a legismertebbek.
Aztán a monarchiában már jó ideje működő nacionalista aknamunka lángba borítja az országot és Európát. Elkezdődik az első világháború, mely a mi vereségünkkel végződik. A nagyhatalmak megcsonkítanak bennünket, országunkat felosztják. Kós szülőföldje a románokhoz kerül. Számoljunk csak be: Erdély maga nagyobb volt, mint a mai ország területe. Ilyen sorsváltást a világon egy nemzet sem élt a történelem során. Kós Károlynak a fővárosban neve van, munkája és jó élete, mégis hazamegy Kalotaszegre.
Szerinte az embernek kötelessége minden tudásával és minden erejével a saját közösségét szolgálnia. Azt a közösséget, amelyik életedet adott neki, amelyik fölnevelt, tudással és kultúrával fölruházta. Nem tudom száz évvel később, a mai világban hányan gondolkodnak így. Ő hazamegy és nemcsak építész lesz, hanem egy kicsit az ott maradottak lelkiismerete. Ír, tervez, illusztrál, politizál… Regények, cikkek, épületek sokasága jelzi kitartó munkáját. Már 1924-ben megalakítja az Erdélyi Szépmíves Céhet, majd az Erdélyi Helikon főszerkesztője lesz. Lehet mondani, hogy ebben az időben ő volt az erdélyi irodalom és értelmiség vezére. Sajnos a második világháborúból is rosszul jöttünk ki, de akkor is a helyén maradt.
Minden erejét népének szolgálatába állította, még parlamenti képviselőséget is vállalt. Irodalmi munkásságát köteteiben találhatjuk, épületei pedig Erdély településeit díszítik. Közülük talán a székely múzeum a legismertebb. Áldozatos életét talán csak a sors kárpótolta, hiszen hosszú élettel ajándékozta meg. Kilencvenhárom éves korában élte a halálát. Kolozsváron a Házsongárdi temetőben, Erdély nagyjai közt van eltemetve.
(Fotó: Ormai Bálint)
