Bajnokság megnyerve, jöhet az NBIII!

Az idei megyei bajnokságon utoljára fogadta hazai pályán a Karádot az NFC. Csapatunk nyert, így most már az NB III-ba jutás a tét. A Kanizsa ellen játszanak az atádiak osztályozó meccset a jövő hétvégén.

A hétvégén az idei bajnoki szezon 30. fordulójában játszott az NFC a Karád ellen, mely egyben a bajnokság utolsó meccsét is jelentette. Fiaink nem szégyenkezhetnek, 9 gólt szereztek a vendég csapattal szemben, akik egyetlen, büntetőből szerzett gólt rúgtak. Az első 45 percben csapatunk négy gólt szerzett, a 30. percben kaptak be egy pontot a ellenféltől. A második félidőben Keszei Ferenc vezetőedző négy cserét állított pályára. Ezután az NFC még további öt alkalommal rúgott gólt. A meccs pontszerzői Kovács Krisztián (3), Dekanics Márk (2), Richter Péter, Csikós Ádám, József Gergely, és Kis Péter voltak. 

A meccs sima lefolyású volt, az előzetes statisztikák nem hazudtak, elvégre a már bajnok első helyezett játszott a már kieső utolsó helyen álló Karáddal. A vendég csapat egy védelmi hiba miatt büntetőhöz jutott, amit értékesítettek is. Most már minden adott az NB III-ba kerüléshez – nyilatkozta Csikós Ádám, a meccs egyik gólszerzője.

Bár az edző elégedett a csapattal, bosszantónak találta az elszalasztott lehetőségeket. – A végeredmény akár a duplája is lehetett volna, ha minden helyzetet sikeresen kijátszottak volna a srácok. Ha pontosabban hajtjuk végre a rögzített helyzetekből, a szabadrúgásokból, szögletekből indított támadásokat, jobb eredmény születhetett volna, illetve ha az ellenfél elleni lesjátékot jobban csináltuk volna – értékelte a meccset Keszei Ferenc, az NFC vezető edzője. 

A csapat eddig a bajnokságra koncentrált, most viszont az NB III-ba jutásért izgulhatnak. Nemrég kiderült, hogy a 20 megyei első csapatból csak három volt olyan szerencsés, hogy nem kell osztályozó meccset játszania. Az NFC nem tartozott ezek közé. Az első osztályozó meccset június 9-én játsszák a Kanizsa ellen idegenben. Kemény összecsapásra kell készülnie az NFC-nek.

Nekem nem is kell messzire mennem, hiszen magam is kanizsai vagyok, korábban ezt a csapatot is edzettem, az én kezem alatt kétszer jutottak fel az NB I-be. Azt tudni kell, hogy az NFC-ben több a hazai, nem máshonnan igazolt játékos, míg a kanizsai csapat ezzel szemben más városokból, más klubokból válogatta össze a csapatát. A bajnokságon is bizonyítottak, az NFC-hez hasonlóan már több fordulóval ezelőtt megnyerték, és a csapat a magyar kupán is nagyon jól szerepelt. Ma fogjuk eldönteni, hogyan változtassunk a felkészülés menetén, hogy esetleg valamilyen ráhangolódó csapatestét tartsunk-e, ami feltolja kicsit az önbizalmukat. Eddig is igyekeztem tűzben tartani a csapatot, és bízom benne, hogy az osztályozó odavágón, és a 16-ai visszavágón jól teljesítenek a fiúk – nyilatkozta a vezetőedző.

A következő két hétben el fog dőlni az NFC NB III-ba jutása: a 9-ei meccs után június 16-án, 17:30-kor fogadják a hazaiak a kanizsai csapatot.

Az indulókép illusztráció!

Megosztás