Bébihódok hódították meg a vidraparkot

Már egy hete a Petesmalmi Vidrapark oltalmát élvezi a megmentett hódmama és kicsinyei. A vemhes anyukát május közepén fogták be Budapesten, harapás okozta sérülések borították. Május végén jöttek világra a kishódok.

 

Egy lakossági bejelentés alapján az újpesti állatmentő liga fogta be a Rákos-patak mentén a pórul járt állatot: feltehetően egy ragadozó támadta meg nőstény hódot, akiben annyira buzgott az életösztön, hogy sikeresen megmenekült a támadójától. Ám így is csúnya sebeket szerzett, az egész testét harapásnyomok borították. Mint kiderült, nem csak a túlélési-, hanem az anyai ösztön is munkálkodott benne: két kicsi hód növekedett a pocakjában. A hódmama sérüléseit ellátták, a vemhesség utolsó napjait a Fővárosi Állat- és Növénykertben töltötte. Május végén hozta világra a kicsinyeit.

Miután az anyuka és az újszülöttek megerősödtek, a gondozók felvették a kapcsolatot a Petesmalmi Vidrapark vezetőjével, Balogh Mártával, hogy átmenetileg be tudnák-e fogadni a hódcsaládot?

Nagyon jó kapcsolatot ápolok velük, többször segítettünk egymásnak az évek során – mesélte Márta.– Most is szívesen fogadtuk az állatokat. Mivel vad hódokról volt szó, nem szerették volna, ha a kicsinyek falak között nevelkednének, hiszen az jelentősen megnehezítette volna a visszaengedésüket. Nálunk viszont a szabadban vannak, védett helyen, közel a természethez.

Balogh Márta, a vidrapark vezetője éppen
Balogh Márta, a vidrapark vezetője éppen „lesifotót” készít az egyik kishódról

Amíg az anyahód teljesen felgyógyul sérüléseiből, a kiscsalád a park vendégszeretetét élvezi. Napközben, nagy forgalom esetén ritkán látni őket, mivel az emberi zajok elriasztják a hódmamát.

Főleg estefelé bújik elő többet az anyuka – meséli a park vezetője. – A gólyák mögötti kifutóban kaptak helyet, van egy kis medencéjük. Kezdi megszokni az új környezetét, egyre többet jár felfedezni, már teljesen nyugodtan eszik. A picik többnyire az odúban tartózkodnak, de sokszor halljuk őket: amikor szopiznak, elégedetten nyögdécselnek és nagyokat cuppognak, ilyenkor az anyuka az oldalára dől, a kicsik pedig rámásznak. Az a tervünk, hogyha a leváltak az anyjukról, akkor a mamát szabadon engedjük egy megfelelő helyen. A kicsik pedig áttelelnek nálunk. Júliusban még együtt lesznek.

A kishódok egy hónapos korukig az anyjukra vannak utalva
A kishódok egy hónapos korukig az anyjukra vannak utalva

A család tagjai nevet is kaptak: az anyuka Pamela lett, a két kicsi pedig Szandi és Gabi. Igaz, a kishódok neméről nem tudtak megbizonyosodni.

Ennek az az oka, hogy csak akkor vesszük őket kézbe, ha valami bajuk van. Igyekszünk minél kevesebbet érintkezni velük, hogy megőrizzék a vadságukat, és könnyebben visszaszokjanak majd a természetbe – magyarázza a parkevezető.

A természetben egyébként az utódok ivaréretté válásáig együtt marad a hódcsalád, de a kicsik már négy hetes korukban leválnak az anyjukról. Akár 17 évig is élhetnek. A park dolgozói a nyár végén tervezik szabadon engedni Pamelát. Addig is a lábadozó hódmama jól van tartva, csincsillatápot és fűzfaágakat kap rágcsálni, hogy koptassa folyamatosan növő fogait. Pamela napközben gyakran ül ki a napra, és a hátsó lábán található, különleges tisztítókarommal fésüli a bundáját. Ha veszélyt érez, lapos farkával a földre csapva ad jelet a család többi tagjának, hogy maradjanak az odúban. Különleges füttyögő hangot is adnak.

Így hát Pamela, Szandi és Gabi már megHÓDították a parkot és az itt dolgozók szívét is. A hódok egyébként 1988 óta védett állatok Magyarországon, természetvédelmi értékük 50 ezer forint.

Megosztás