Bravúrozott a nagyatádi sakk egylet a hétvégén
Az NB II-es bajnokság második fordulójában a Marcali csapatát fogadták játékosaink „hazai pályán”. Az 5 órás megmérettetésen az atádiak 9,5 pontot szereztek, jelenleg a tabella élén állnak.
A dél-dunántúli régió sakkjátékosai az NB II-es mezőnyben mérik össze tudásukat évről évre, a bajnokság most is ősszel kezdődött. A hétvégén játszották a második fordulót, melyben a Sakk Egylet Nagyatád a marcali csapatát fogadta. Az ellenfél az első fordulóban megverte a szezon egyik legjobb sakkosait, a bajai egyesületet, így az atádiak izgatottan néztek a megmérettetés elébe. Azonban kiderült, hogy a marcaliak most sok tartalékos játékossal érkeztek városunkba, így nem tudták a legjobb formájukat hozni. Ennek ellenére nem adták könnyen a győzelmet, az első eredményre ugyanis több mint két órát kellett várni.
Vasárnap 10 órakor ült asztalhoz a 12-12 játékos, és csaknem 5 órás küzdelem kezdődött. Az atádi egylettől Horváth Attila nyitotta a sort: szép támadással kényszerítette megadásra ellenfelét. Ezt követően aztán több táblán is gyorsan eldőltek a partik. Gyugyi Péter előnyösen jött ki a megnyitásból, majd Kőnig Balázs és Kondákor Márk is hozta a teljes pontot. Ekkor már látszott, hogy magabiztos hazai győzelem van kilátásban. A marcali csapat két játszmában is szépíteni tudott, de a rutin is segítette a hazaiakat. A vendégek több táblán is elrontották előnyös vagy egyenlő állásaikat, ennek köszönhetően Ferencz Miklós is győztesen állhatott fel a tábla mellől. Majd négy órás játékot követően eldőlt az első tábla sorsa is: Vrban Mladen a végjátékban játszotta túl ellenfelét. Az időellenőrzést követően még három játszma folyt. Máthé Gáspárnak sikerült döntetlenre menteni hátrányosabb helyzetét, a két másik játszmában pedig a rutin döntött. Bocska János és Szijártó András győzelme végül megpecsételte a vendégek sorsát, így végül az atádi csapat 9,5 pontot, a marcali pedig 2,5 pontot szerzett a fordulóban.
Az eredmények:
Győzött: Vrban Mladen (1. Tábla), Horváth Attila (3. Tábla), Kőnig Balázs (4. Tábla), Szijártó András (6. Tábla), Ferencz Miklós (7. Tábla), Gyugyi Péter (8. Tábla), Kondákor Márk (9. Tábla), Bocska János (10. tábla), Györkös Krisztina (12. Tábla).
Döntetlen: Máthé Gáspár (2. Tábla).
A bajnokság állása a II. forduló után
- Nagyatád 16,0 pont
- Decs 15,5 pont
- Komló II. 14,5 pont
- Gárdony 12,0 pont
- Dunaújváros 11,5 pont
- Baja 11,0pont
- Kármin Pécs 11,0 pont
- Marcali 10,0 pont
- Kaposvár 9,5 pont
- Szentlőrinc 9,0 pont
Az atádi játékosok legközelebb december 7-én ülnek le sakkpartit játszani Dunaújvárosban, a negyedik fordulót pedig december 19-én játsszák idehaza.