Szülők és pedagógusok: mindenkinek rossz, hogy nincs 4 osztályos gimnáziumi képzés az Adyban

A szülők szerint sok 12 éves gyerek még nem érett a gimnáziumra, és nem eldönthető, mire lesz alkalmas. Az általános iskolák tanárai pedig azt mondják, a maradóknak is rossz, hogy a legjobbakat elviszik.

Azt kezdeményezte egyhangú döntésével Nagyatád képviselő-testülete, hogy az állami fenntartó ismét tegye lehetővé az Adyban a 4 évfolyamos gimnáziumi képzés elindulását.

Mint kiderült, a jelenlegi hat évfolyamos gimnáziumi osztályokat 90 százalékban a Bárdos és az Árpád iskolák végzősei töltik fel. Ez egyben azt is jelenti, hogy az általános 7. osztályára az évfolyamok negyede eltűnik onnan.

Három éve küzdünk ezzel a folyamattal, és, bizony, egyre romlik a helyzet – fogalmazott az egyik általános iskolai tanár. – Mindennek mérhető következménye is van pl. a kompetenciatesztek eredményeiben is megmutatkozik. Ez, persze, nyilvánvaló, hiszen ha egy 24 fős osztályból hét-nyolc 4-es, 5-ös képességű gyereket elvisznek, mindenki számára világos, az mit hoz magával.

Egy másik pedagógus arra hívta fel a figyelmet: ez nemcsak az iskolának, hanem a maradó, kevésbé jó képességű gyerekeknek is árt, hiszen nincs motiváció, és az „értékekben is máshová tolódnak a hangsúlyok”, igyekezett finoman megfogalmazni azt, hogy a közösség élete is kedvezőtlen fordulatot vesz.

Az általános iskolákból elszívják a jó tanulókat, de egy hatodikos gyerek esetében még nem lehet biztosan meghozni azt a döntést, hogy alkalmas-e a kollégiumra vagy a bejárásra. Ráadásul 12 évesen még koránt sem biztos, hogy érettek a gimnáziumra – sorolta a nehézségeket egy nagyatádi anyuka. – Vannak előnyei és hátrányai is a 6 osztályosnak, de most nincs választás. Ha lenne 4 osztályos, elgondolkodnék. Így viszont csak egyet tehetünk, fájó szívvel átmegy a lányunk a 6 osztályosba.

Akadt olyan szülő, aki emlékeztetett: amióta, úgymond, vidékről – értsd: a környező falvakból – 4. vagy 6. osztály után nagy számban „becsődülnek” a gyerekek, sokat romlott a helyzet. Sokan emiatt választják inkább a hat osztályos gimnáziumot, mondta, bár megemlítette, hogy a sporttagozatos osztály elindítása ezt most csillapítja.

Mások úgy vélték, sok jó tanár elhagyta az Adyt folyamatosan az elmúlt évek alatt, kiéleződött személyi ellentéteket említettek. Ugyancsak többen vetették fel, hogy a gyerekük a kiváló sportegyesületi közössége miatt szeretne Nagyatádon maradni.

Akadt, aki a pedagógusok motivációjának a hiányára hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy annak a megváltoztatása, természetesen, állami feladat lenne, például egy régóta esedékes bérrendezéssel.

Mi nem szeretnénk, hogy bejáró vagy kollégista legyen a lányunk pl. Kaposváron – érvelt egy másik szülő. – Most hatodikos, készülünk a központi felvételire. Szívesen maradna 8. végéig, mert nagyon jó az osztályközösség és a tanárok is, és ha lenne most pl. egy emelt nyelvi 4 évfolyamos gimnáziumi képzés az Adyban, biztosan maradnánk. Tudom, hogy más szülők is csak azért viszik most el a gyereküket, mert jelenleg nincs más megoldás.

Az osztályukból a 6-8 legjobb képességű diák fog távozni év végén a szülő szerint: közülük hárman mennek az Ady 6 osztályosába. Ott legutóbb – idén szeptemberben – meglehetősen magas létszámmal, 34 fővel indult a 6 osztályos képzés.

Azok körében, akik nem maradnak a városban, az utóbbi években a barcsi és a kaposvári Munkácsy két tannyelvű osztálya a sláger, valamint a szintén megyeszékhelyi Táncsics gimnázium. Egy részük bejárós, más részük kollégista. Egy-egy végzős évfolyamból (90-95 fő) a tapasztalatok szerint 3-4 diák megy más városba továbbtanulni.

A képzés színvonaláról szólva érdemes megemlíteni, hogy az ország 100 legjobb gimnáziuma közé mindössze két somogyi fért be a HVG Középiskolai Rangsorának legfrissebb kimutatása szerint: ám a kaposvári Táncsics is csupán a 69. lett, a szintén kaposvári katolikus gimnázium pedig a 95. A két tannyelvű képzést is folytató iskolák rangsorában viszont 14. lett a kaposvári Munkácsy.

Megosztás