Egy éjszaka a múzeumban

Amikor leszállt az est, és a színpadon bluegrasst játszott a zenekar, a kert fáira akasztott lampionok fénykörbe vonták az alattuk állók arcát, a virágzó hársfák illata lengte be a levegőt, akkor minden a helyére került.

A múzeumkert megtelt élettel, zenével, hangokkal és illatokkal. A Szent Iván-éj tüze ropogott középen, körötte pedig moldvai dallamokra ropták a Fürjecske és a Vadvirág táncosai. Később már nemcsak ők, hanem a gyerekek, a felnőttek és az idősek is táncra perdültek a tűz körül, ami egyre kisebb lánggal égett, majd végül már csak pislákolni maradt ereje. Először csak a bátrak ugrották át, később már mindenki, aki arra járt. Ahogy a hőmérséklet csökkent, úgy lett egyre erősebb a hársfavirág illata, egyre édesebb a levegő.

Korábban az Amazon Bloom zenélt, négy hölgy összhangja, ami a zenében csúcsosodik ki. Még ennél is korábban bluegrasst játszottak Zsazsi, Timi és barátaik, akik Nagyatádra varázsolták Amerika északi hegyeinek modern népzenéjét. Ahogy szürkült, majd sötétlett az este, úgy vonták egyre erősebb fénykörbe a fára aggatott lampionok az alattuk állók arcát.

Még ennél is korábban a múzeumban a fiatalok és idősek egyaránt keresték a válaszokat a helytörténeti kérdésekre, végre élet költözött a múltba. Közben a Rinya-mente erdeiről hallgathatott előadást, aki úgy érezte, hogy többet szeretne tudni arról a világról, ami karnyújtásnyira veszi őt körbe.

Az elején A három kismalac történetét bábokkal mutatta be a Ziránó Színház, nem reprezentatív, ám elsőkézből végzett felmérés alapján a farkas félelmetes volt, de egyben vagány, lehetett neki szurkolni, de szintúgy a malacoknak is, mert végül úgyis mindig a jó győz.

Az udvaron kézművesek, társast játszók, édes mézzel csalogatók, erdők, mezők, gombák ismerői várták a látogatókat. De nemcsak a múzeumban, hanem a turisztikai központban, kint és bent, szabadulószobából tárlatra, tárlatról a nyitott harci járművekbe ülhettek, akik élményekre vágytak.