Egy ember súlyosan megsérült a segesdi balesetben

Összeütközött két személyautó csütörtök délután Somogy megyében, a 68-as főút segesdi szakaszán. A balesetben egy ember súlyos sérüléseket szenvedett a rendőrség tájékoztatása szerint. A helyszínelés még tart.

A karambol Segesd külterületén történt délután 4 óra előtt. A balesethez a nagyatádi hivatásos és a segesdi önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket. 

Az Atádhír információi szerint a két személygépkocsi Nagyatád irányába haladt. Az első jármű vezetője kitette az irányjelzőt, hogy balra kanyarodjon, lassított is, a mögötte haladó autó sofőrje azonban valószínűleg későn észlelte ezt, elrántotta a kormányt balra, és összeütköztek. Úgy tudjuk, a súlyosan sérült személy orrcsonttörést szenvedett. 

A baleset után rendőri irányítás mellett félpályán haladt a forgalom az érintett szakaszon, és bár a helyszínelés még tart, azóta már mindkét irányba lehet közlekedni.

(A nyitókép illusztráció)

Megosztás