Egyelőre megúszta a kötelező adatszolgáltatást a vendéglátósok egy része
Elfogadta a kormány a Magyar Turisztikai Ügynökségnek azt a javaslatát, mely szerint a kötelező, élő adatközlés csak a 100 millió forintnál nagyobb árbevétellel rendelkező vendéglátókra vonatkozzon.
Tegnap este jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendelet, amely szerint 2023. július 1-jétől csak a tavaly 100 millió forintnál nagyobb nettó árbevételt elért vállalkozások számára lépteti életbe a kötelezettséget. A következő lépésben, 2024. január 1-től pedig azokra vonatkozik az előírás, akiknek a 2022. évi nettó árbevétele szolgáltatási helyenkénttöbb mint 12 millió forint volt. Az ezt el nem érő vendéglátó üzletek és turisztikai szolgáltatók számára az adatszolgáltatás nem lesz kötelező – írja a HVG.
Az Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltatási Központ (NTAK) szoftverének lényege, hogy a vendéglátósok valós időben adatot szolgáltassanak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) részére minden egyes eladott termékről, ráadásul valós időben. Ezekre az adatokra pedig a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ mellett ráláthat majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, illetve a statisztikai hivatal is.
Egy nagyatádi vendéglátós szerint alapvetően kivitelezhetetlennek tűnik a feladat, ám az egyenes felháborító, hogy a tervezett bevezetés előtt mindössze négy nappal hoznak egy rendeletet arról, hogy egyelőre mégsem lesz szükséges adatot szolgáltatni.
– Már több mint egy éve erről beszélnek, hogy bevezetik, majd kitalálják, hogy mégsem. Arról, persze, nem esett szó, hogy kinek van arra ideje a csúcsforgalom idején arra, hogy egyesével bepötyögjön minden eladott terméket, párhuzamosan a pénztárgéppel.
Van, aki már a tabletet is megvette, regisztrált a szoftverbe, és minden árucikket feltöltött a rendszerbe, mint kiderült, teljesen feleslegesen.
– Ettől függetlenül örülök neki, hogy nem nyáron kell elkezdeni az adatszolgáltatást – fogalmazott.
(A nyitókép illusztráció, forrás: depositphotos.com)