Elképesztő ütemben csökken a vásárlóerő

A rekordokat döntő infláció hatására hatalmasat zuhant a vásárlóerő, amit a legjobban a minimálbérből, illetve az átlagos bérből élők éreznek meg igazán. A nyugdíjasok 2010 óta nem volt ilyen nehéz helyzetben.

Az mfor által vizsgált jövedelmek vásárlóerejében brutális visszaesés tapasztalható. A minimálbérből és az átlagos bérből élők életszínvonala egyaránt hat évvel ezelőtti szintre esett vissza. A nyugdíjasok még ennél is nehezebb helyzetbe kerültek, ugyanis az elmúlt 12 évben az átlagos nyugdíjból egyszer sem lehetett olyan rosszul megélni, mint idén.

Az mfor laptársa, a Privátbankár.hu árkosár-felmérése alapján vizsgálták a jövedelmek vásárlóerejét. Míg 2010-ben az árkosár (egy állandó elemekből álló bevásárlás) értéke 14 496 forint volt éves átlagban, addig tavaly ez már 23 010, idén az első tíz hónap átlagában pedig 27 925 forintra emelkedett, azaz 12 év alatt 92%-os volt a változás mértéke.

– Egyre kevesebb, és kevesebb az, amit meg tudok venni a boltban, de szerencsére van kertem, amilyen zöldségre, gyümölcsre szükségem van, azt meg tudom termelni magamnak, és még így is alig jövök ki a nyugdíjamból – panaszolta egy nagyatádi nyugdíjas.

Az átlagbérnek 2018-ban volt utoljára olyan gyenge a vásárlóereje, mint most. Ráadásul a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a júniusi nettó átlagbér 332 ezer forint volt, addig Somogyban az idei év első félévében átlagosan 268 ezer forintot vittek haza az emberek. Ez azt jelenti, hogy országos átlagban az említett árkosarat 12-szer tudják megvásárolni az emberek a fizetésükből, Somogyban ugyanezt csak 9 és félszer.

– Eddig minimálbért kaptam, most emeltek nemrég, így majdnem megkapom a nettó kétszázezret, de sokra nem megyek vele, ugyanott vagyok, mint januárban, amikor minimálbért kaptam, vagy, még ott sem – mondta egy fiatal férfi.

Az mfor is ugyanerre a következtetésre jutott: míg egy évvel ezelőtt a minimálbérből 4,7-szer lehetett megvásárolni az árkosarat, addig most októberben már csak 4,1-szer.

depositphotos.com
depositphotos.com

(A kép illusztráció.)

Megosztás