Először adtak át ápoló technikusi okleveleket

A KSZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium életében első alkalommal tegnap vehettek át technikusi okleveleket. Ehhez a Pécsi Tudományegyetemmel kellett együttműködési megállapodást kötnie az intézménynek.

Ez alapján vettek részt a két intézmény által közösen kidolgozott szakmai oktatásban a felnőttek.

Az új szakmajegyzék szerint az általános ápoló technikusi oklevelet egy év alatt szerezhették meg a képzésben résztvevők, ha rendelkeztek a megfelelő gyakorló ápoló előképzettséggel.

A legnehezebb időszakban, a veszélyhelyzet során végezték el a képzést. Akkor, amikor éppen a legnagyobb szükség van erre – mutatott rá Cseh Tamás igazgató az átadáson.

Az igyekvőknek lehetőségük nyílik arra, hogy továbbtanuljanak a Pécsi Tudományegyetemen, hangsúlyozta Weimann Gáborné, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója.

Az ünnepségen 21-en vették át oklevelüket.

Megosztás