Fa, forma, fantázia: A nagyatádi művésztelep 50 éve

Július 17-én este 18 órakor nyílt meg a T25 Galériában egy különleges kiállítás, amely a nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelep 50 éves fennállását ünnepli. A kiállítás a művésztelepen készült kisplasztikák gyűjteményéből ad ízelítőt, és október 2-ig látogatható. Az eseményen Dr. Szabó Ádám szobrászművész és Dr. Ludas László polgármester is beszédet mondott, kiemelve az alkotótelep gazdag történetét, jelentőségét és jövőjét.

Dr. Szabó Ádám, aki bő egy évtizeden belül már a harmadik szobrászati kiállítást nyitja meg Nagyatádon, rávilágított a város szobrászathoz fűződő különleges kapcsolatára. Ahogy fogalmazott, Nagyatád valóban a „parkok, szobrok és fürdők városa”, és ez a megnevezés nagyban köszönhető az 50 évvel ezelőtt alapított faszobrász alkotótelepnek.

„A fa egy nagyon sajátos anyag, a szobrászok gyakran élő anyagként is említik”, mondta Dr. Szabó. Kiemelte, hogy a fafaragás különleges helyet foglal el a szobrászati eljárások között, ahol a művész inkább kompromisszumokat köt az anyaggal, mintsem rákényszeríti akaratát. Emellett a fa lehetővé teszi az építés és konstrukció új megközelítéseit is. A faszobrászat népszerűségét mutatja az is, hogy a művésztelepen az elmúlt 50 évben számos nagy méretű, kültéri alkotás készült, melyek közül sok ma is látható Nagyatádon. Dr. Szabó Ádám megjegyezte a fák mulandóságát és az elmúlással való szembeszállást, ugyanakkor hangsúlyozta az újraalkotás és az új darabok létrehozásának szépségét, példaként említve Pauer Gyula egykor lebontott, majd negyven évvel később újra elkészült művét, a Tüntetőtábla-erdőt.

A kiállítás egy kisebb válogatás, mégis jól tükrözi az alkotótelep gazdag hagyományait. Az alkotók között megtalálhatók az alapító tagok, külföldi művészek, valamint a fiatalabb generáció képviselői. A közös pont az anyag, a fa, de a megközelítésmódok rendkívül sokszínűek, a figurálistól az absztraktig, a konstruktívtól az expresszívig vagy éppen a konceptuálisig. A megmunkálás is változatos, a vésőnyomoktól a csiszolásig és a festésig. A szobrászművész reményét fejezte ki, hogy az alkotótelep friss és inspiráló aurája még sok szobrászgeneráció számára nyújt majd alkotó lehetőséget.

Dr. Ludas László polgármester beszédében visszatekintett az alkotótelep fél évszázados történetére, kiemelve a körülményeket, amelyek Nagyatádon megteremtették ezt a különleges művészeti központot. Felidézte Bencsik István szobrászművész 1975 őszi leírását a befogadó tájról, ahol a faszerkezetek „lebegnek, táncolnak, mint egy felröppenő óriási madár.”

A polgármester hangsúlyozta, hogy az alkotótelep létrejöttéhez több tényező szerencsés együttállása kellett: egy dinamikusan fejlődő város, lelkes művészek, akik valami újat akartak létrehozni, és egy olyan városvezetés, amely felismerte a lehetőségeket és vállalta a kockázatokat. „Világosan felismerték, pontosan tudták, hogy egy város nem attól lesz város, hogy hivatalosan megkapja ezt a címet, egy város, egy igazi város, ennél sokkal több”, mondta. Hozzátette, hogy a haladó szemlélet, a kultúra és a művészet éppolyan fontos egy város életében, mint az infrastruktúra. Emellett elengedhetetlen volt a nagyatádiak pozitív, befogadó hozzáállása is.

Az alkotótelep hivatalosan 1975. június 2-án nyílt meg, Bencsik István, Halmos János, Rumi Attila és Bors István meghatározó szerepével. A Somogyi Erdőgazdaság üzemei biztosították a faanyagot és a technikai feltételeket, az alkotók pedig ösztöndíjat, szállást és étkezést kaptak. Az évek során közel 200 műalkotás született itt, és a szoborpark a mesterek és tanítványok találkozóhelyévé, kulturális és turisztikai célponttá vált, Nagyatád egyik jelképévé.

Dr. Ludas László köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a Nagyatádi Szoborpark 50 év után is fennmaradt és látogatható. Kiemelte, hogy a jövő feladata és felelőssége megőrizni ezt az értéket, és lehetőséget teremteni újabb alkotások születéséhez, hogy a szoborpark tovább gazdagodhasson. A polgármester optimistán zárta beszédét: „Ma is kellenek, kellenének tenni akaró emberek, akik, ha kell, megszállottan, de megvalósítják álmaikat.”

A kiállítás – amelyet Huszár Endre rendezett – október 2-ig tekinthető meg a T25 Galéria nyitvartartási idejében.

(Fotók: Ormai Bálint)

Megosztás