Forralt borral és vidámsággal a januári búskomorság ellen!

4. alkalommal rendezték meg a Jókai utca játszóterén a forraltborfőző-versenyt. Több tucat kondérban bugyogott az illatos, a fűszeres, a vörös és a fehér bor.

Óriás kondérokból, kis kuktafazekakból és termoszokból osztogatták egymásnak a résztvevők egy kellemes ízű beszélgetés mellett a legkülönfélébb forraltborokat. Sokáig úgy tűnt, hogy az idei lesz az első hófödte tájjal kerített verseny, de a délutánra csak a sár és a borult időjárás maradt meg a reggeli hóesésből. De ez sem szegte az emberek kedvét, mosolygós és borvirágos arcok sora bújt meg a sátrak alatt.

A versenyzők nemcsak a saját, de egymás borait is megkóstolták
A versenyzők nemcsak a saját, de egymás borait is megkóstolták

A versenyt a Prológ Alapítvány és Nagyatád Város Önkormányzata rendezte meg. A résztvevőknek gázrezsókat, padokat, elemózsiaként pedig lilahagymás zsíros kenyeret biztosítottak. Utóbbi sós íze miatt különösen jól esett két különböző édes bor megkóstolása közben – az ízlelőbimbókat ezzel tudták a versenyzők felkészíteni az újabb és újabb fűszeres italokra. Továbbá taréjos szalonnát is osztottak, amit a domboldalban gyújtott tábortűznél lehetett nyárson megsütni, és egyben az átfagyottak egy kicsit felmelegedhettek a lángok mellett.

Szalonnasütés közben melegedtek át a versenyzők
Szalonnasütés közben melegedtek át a versenyzők

A Jókai utca játszóterén felállított sátorsorokból kicsapott a legkülönfélébb fűszerekkel átitatott borgőz: a fahéj, a szegfűszeg, a csillagánizs, a gyömbér – csak néhány aroma, amivel a borok ízvilágát színezték a versenyzők. De elengedhetetlen tartozékai voltak még fooraltbornak a különféle gyümölcsök is, a narancs, a citrom és sok esetben az alma. Voltak merészebb kondérmesterek is: az egyik csapat csilis-csokis vörösbort szolgált fel a zsűrinek, egy másik asztalnál kandírozott almás, karamellizált hagymás fehérbort szervírozott.

A zsűri asztalára került-egy-egy pohár minden résztvevő borából: összesen 24 vörösborral és 18 fajta fehérborral neveztek be a versenyzők. De persze a legtöbb bort a résztvevők egymásnak osztották szét: a koccintásokat követően tippeket, dicséreteket vagy éppen építő jellegű kritikákat váltva egymással.

Délután három órától kezdődött a zsűrizés, a hivatalos eredményhirdetésre fél ötkor került sor. Itt olvashatják a végeredményeket:

Fehérbor:

I.                 Bükki Zsolt és Böhm Gyula

II.               Tóth Zoltán

III.              Bokor János

Különdíjbaj részesült az Ultisok csapata.

Vörösbor:

I.                 Butor Sándor

II.               Hermann Pál

III.              Nők Nagyatádért Egyesület

Különdíjban részesült Pauska Mária.

Niytókép: Kovács Lilla
Fotók: Pál Marietta

Megosztás