Fotókon a csütörtök esti baleset, megszólalt az érintett
Tegnap este egy fa dőlt a 68-as főútra Nagyatád és Lábod között. Egy autó ráhajtott a kidőlt fára. Megszólalt az érintett is, akit lelkileg nagyon megviseltek a történtek.
Idén már nem egy esetben dőlt fa a Nagyatád és Lábod közötti szakaszon az úttestre.
Az első alkalommal nem történt baleset, viszont tegnap este egy Nagyatádra tartó hölgy ráhajtott egy kidőlt fára. Szerencsére a balesetben nem sérült meg, ám elmondása szerint az autóban milliós nagyságrendű kár keletkezett.
A nagyatádi hivatásos tűzoltók áramtalanították az elakadt gépkocsit, emelőpárnával leemelték a járművet a fáról, majd láncfűrésszel feldarabolták az úttorlaszt képező fát.
Megszólalt a balesetet szenvedett hölgy, aki elmondta, hogy a szembejövő autós pont látta, ahogy dől a fa, de jelezni már nem tudott.
– Lábodról jöttem Nagyatádra. 70-75-tel mentem, mert nem voltak jók a látási viszonyok. Mire észrevettem a fát, addigra már csak 20-30-cal ment az autó, de így is eléggé összetört.
Elmondta azt is, ha a saját autójával megy, akkor nagyobb baj történt volna.
– Az autónak köszönhetem az életemet, ha a saját, kisebb és régebbi autómmal megyek, akkor ott is maradtam volna. Mindig úgy indulok útnak, hogy sok dologra számítok, de arra azért nem, hogy pont kidől elém egy fa.
A légzsákok kinyíltak, a hölgy kisebb zúzódásokat szenvedett, lelkileg viszont nagyon megviselték a történtek.
A kidőlt fákkal kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t is, amint válaszolnak, beszámolunk róla.
(Fotók: Nagyatád HTP)